Ugrás a tartalomra

A marosvásárhelyi színház társulata kapta a kisvárdai színházi fesztivál fődíját

Létrehozva
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, A nyugalom kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felajánlott legjobb előadásért járó fődíjat, valamint a város közönségdíját a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiválján - közölték a szervezők vasárnap.

A szombaton késő este megtartott díjátadó ünnepségen a nemzeti fejlesztési miniszter által felajánlott díjat a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadása kapta, míg az Emmi és a Kisvárdai Várszínház által a legígéretesebb tehetség számára alapított Teplánszky-díjat a Fade-Out című előadásért a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat vehette át.

Kiosztottak még életműdíjakat, elismerték a legjobb női és férfi alakítást, a legjobb harmincöt év alatti színészt, a legjobb díszletet, jelmezt, valamint átadták a zenei díjat.

A kilencnapos kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt előadást és egy gálaműsort láthatott a közönség.