Ugrás a tartalomra

Négymilliárdot kapnak a védőnők és a fogorvosok

Létrehozva
Az idén négymilliárd forinttal kapnak többet az alapellátásban dolgozó védőnők és fogorvosok, a háziorvosi praxisoknak pedig összességében 10 milliárd forint pluszforrást biztosít a kormány.

vedono.jpg

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, a háziorvosoknak juttatandó tízmilliárd forintos forráson felül kétmilliárd forintot kapnak a védőnők és szintén kétmilliárdot a területi ellátási kötelezettséggel bíró fogorvosok.

Hangsúlyozta, az államtitkárság álláspontja korábban az volt, hogy mindenki, aki az alapellátásban dolgozik, kapjon pluszforrást, ezért “toldotta meg” a kormány négymilliárd forinttal a finanszírozást.

A háziorvosoknak és a házi gyermekorvosoknak praxisonként – hasonlóan a tavalyi juttatáshoz – átlagosan 130 ezer forinttal jut több havonta, míg a védőnők és az iskolai védőnők esetében 30-35 ezer, a fogorvosok esetében pedig 50-55 ezer forint havi bevételnövekedést jelent majd az emelés.

A pluszforrás az idén január 1-jétől jár, annak visszamenőleges, egyösszegű kifizetését hamarosan megkezdi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.