Ugrás a tartalomra

Hatósági ellenőrzés a történelmi Avason

Létrehozva
Ezúttal a Kis-Avason és a Hideg soron ellenőriztek az önkormányzat rendészei szerdán.

mior_kisavas.jpg

A MIŐR hatáskörének megfelelően most is a lakcímbejelentéseket, áramlopásokat, az ebtartás szabályainak a betartását, valamint a szemétszállítási szerződések meglétét vizsgálták, de gyakori probléma az illegális szemétlerakás is a környéken.

mior_kisavas2.jpg

Az önkormányzati rendészek rendszeresen ellenőriznek a területen, de olyankor is jönnek, ha a lakosságtól vagy az önkormányzati képviselőtől érkezik hozzájuk bejelentés.

mior_kisavas5.jpg

Hubay György, önkormányzati képviselő az ellenőrzésekkel kapcsolatosan a helyszínen elmondta, hogy a lakosság kérésére az ellenőrzéseket kibővítették, tehát több utcára kiterjedő, átfogó ellenőrzés történik.

mior_kisavas3.jpg

"Mindenképpen a rend irányába megyünk, tehát mindent megteszünk annak érdekében, hogy választókörzetemben, egyébként pedig az egész városban megfelelő rend uralkodjék" - fogalmazott Hubay György.