Ugrás a tartalomra

A művészetre is fogékonyak a kormánytisztviselők

Létrehozva
Kreatív kormánytisztviselők címmel nyílt kiállítás a Mindszent tér 4. szám alatti Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályon. A harmincnégy alkotás egy hónapon át, július 29-éig tekinthető meg.

kreativ_koztisztviselok_160629_vcs_05.jpg

Fotó: Végh Csaba

Több mint százharminc mű érkezett be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal pályázatára a munkatársaktól. Eszerint szabadidejükben sokan foglalkoznak festészettel, grafikával, gyöngyfűzéssel, gobelinnel, hímzéssel és batikolással.

kreativ_koztisztviselok_160629_vcs_01.jpg

– Ez az első alkalom Borsodban, hogy a művészetekben is megmutatkoznak a kormánytisztviselők ilyen nagy számban – mondta Demeter Ervin kormánymegbízott. – Korábban volt egy országos pályázat, ahová a kollégák a kormányablakról küldhettek be munkákat. Itt és most nem volt témamegkötésünk.

kreativ_koztisztviselok_160629_vcs_02.jpg

A nagyszámú alkotás közül harmincnégyet választott ki egy háromtagú bizottság, aminek tagja volt Máger Ágnes festőművész is.

– Nagyon igényes munkák születtek. Az emberek életében fontos az oldás és a kötés. A munka adta kötöttségek mellett ezeknek az alkotóknak szabadidejükben a művészet adja meg az oldást. További jó alkotókedvet kívánok – mondta kiállítást megnyitó beszédében Máger Ágnes.

kreativ_koztisztviselok_160629_vcs_06.jpg

A kiállításmegnyitón díjazták az öt legjobb mű készítőjét és egy különdíjast is. A tárlat technikai és kurátori munkáját a Herman Ottó Múzeum vállalta magára. A kormánytisztviselők művészetébe július 29-éig pillanthat be a látogató a Mindszent tér 4. szám alatt.