Ugrás a tartalomra

Köztisztviselőket köszöntöttek Miskolcon

Létrehozva

Kriza Ákos polgármester köszöntőjében rámutatott, a közszférában a szakmaiság egyre nagyobb hangsúlyt kap.

koztisztviselok_kituntetes_160630ml_06.jpg

– A kormányzati szándékhoz hasonlóan magam is fontosnak tartom, hogy a közintézmények a lehető leghatékonyabban működjenek – szögezte le a városvezető.

Ennek érdekében a polgármesteri hivatalban is átszervezéseket hajtottak végre, új egységeket alakítottak ki, új szabályozások léptek életbe. Így jelentősen javult a működés. A következő időszakban az a cél – ismertette Kriza Ákos –, hogy az itt kialakult kohézió kisugározzon a hivatalhoz tartozó cégekre, intézményekre is, így támogatva a munkájukat.

koztisztviselok_kituntetes_160630ml_07.jpg

– Legyenek büszkék arra, hogy ebben a hivatalban dolgoznak, és nap mint nap helytállnak – fordult a köztisztviselők felé a városvezető. – Nagyon fontos, hogy önök is érezzék: elismerjük a munkájukat! Ezt szolgálja a mai nap is. A most kiemelt munkatársakkal a hozzájuk tartozó szervezeti egység kiváló munkáját is szeretnénk elismerni.

koztisztviselok_kituntetes_160630ml_05.jpg

– A köztisztviselői munka számunkra hivatás és életforma is egyben – fogalmazott köszöntőjében Csiszár Miklós jegyző. – Ma olyan köztisztviselőkre van szükség, akik tisztában vannak a jogrendszerrel, az ügyintézés folyamataival és eligazodnak a helyi sajátosságok között is. Ez teszi őket megbízhatóvá és hitelessé az emberek szemében.

koztisztviselok_kituntetes_160630ml_10.jpg

– Számunkra nagyon fontos a város, ahol élünk, és az emberek, akiket szolgálunk – hangsúlyozta a jegyző, aki leszögezte: Miskolc fejlődésén közösen dolgoznak, és hogy idáig eljutott a város, ahhoz a városvezetés és a közgyűlés mellett a köztisztviselők mindennapi szorgalmas munkája is kellett.

koztisztviselok_kituntetes_160630ml_24.jpg

Miskolc négy köztisztviselői díjat – Elismerő és jó munkáért járó okleveleket, Az év köztisztviselője elismerést, és Életműdíjat – alapított 2011-ben. A díjakat Kriza Ákos polgármester és Csiszár Miklós jegyző adta át.

koztisztviselok_kituntetes_160630ml_28.jpg

Elismerő oklevelet vehetett át:

Angyalné Soltész Kitti, a Jogi és Koordinációs Osztály jogi ügyintézője
Csordásné Gurbán Ágnes, a Pénzügyi Osztály költségvetési ügyintézője
Kerékgyártóné Teleki Katalin, a Jogi és Koordinációs Osztály jogi ügyintézője
Ősz István, az Építési és Környezetvédelmi Osztály építéshatósági ügyintézője
Szántóné Kiss Anna, a Pénzügyi Osztály pénzellátási csoportvezetője
Szomorné Takács Tünde, az Egészségügyi és Szociális Osztály szociális ellátás szervezője

Jó munkáért elismerő oklevelet kapott:

Kalas Tímea, a Jegyzői Titkárság munkatársa
Szlafkai Istvánné, a Polgármesteri Programiroda munkatársa
Regőczi Orsolya, a Polgármesteri Programiroda munkatársa
Szabó András, a Hatósági Osztály vezetője
Szekanecz Noémi, az Egészségügyi és Szociális Osztály vezetője
Tőzsér Iván, a Vagyonfelügyeleti Osztály koordinációs ügyintézője
Zsigmond Ferenc, az Ellátási Osztály csoportvezetője

Év köztisztviselője kitüntetést vehetett át:

Buda Zsuzsanna, a Jogi-és Koordinációs Osztály vezetője
Erdeiné Gadó Helga, a Városépítészeti Osztály vezetője
Nagyné Török Katalin, az Adóosztály adóellenőre

A 2016. évi Életmű-díjat kapta:

Árkné Majoros Ildikó térinformatikai rendszerüzemeltető, a Városépítészeti Osztály munkatársa
Gődény Ferencné szociális ügyintéző, a Jegyzői Kabinet Egészségügyi és Szociális Osztályának munkatársa
Miklós Béláné aljegyző, a Jegyzői Kabinet vezetője.