Első nyári rendezvényüket együttesen szervezték meg az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség miskolci gyülekezetei.
Délelőttönként tanításokon vehetnek részt, akik ellátogatnak a Diósgyőri Református Gyülekezet kertjébe. Itt lesz előadó többek között a Kecskeméti Baptista Gyülekezetből, a Miskolci Evangélikus Gyülekezetből, valamint Arnie Armstrong kanadai professzor.

A közös program után több helyszínen is választhatnak látnivalókat, megismernivalókat a résztvevők. Csoportbeszélgetéseket tartanak a Diósgyőri Református Általános Iskolában több helyszínen is, ahol témaként jelenik meg, hogy hogyan védjük meg hitünket a misszionáriusokkal szemben, továbbá fiatal keresztyénként hol várnak ránk közösségek. Szintén az iskolában lesz délutáni forgatag, ahol ugyancsak több teremben alakítanak ki helyet imasaroknak, kiállításnak, lelki gyakorlatoknak, valamint olyan különlegességnek is, mint a Négy érzék színház. Itt a résztvevők bekötött szemmel tizenöt percben élhetik át saját életüket a születéstől kezdve.

Gyerekeknek mindegyik napon lesz Titkos ügynök tábor, ahol bibliai történetekre derül majd fény. Esténként pedig a keresztyén könnyűzenéé a főszerep. Fellép a Continental Singers is. További információ itt olvasható. Az ingyenes fesztivál vasárnapig tart a diósgyőri református intézményekben.