
Az elmúlt években jelentős beruházások voltak a cégnél, számos új fröccsöntő gépet telepítettek, a kezdetekhez képest kapacitásukat megnégyszerezték, és európai viszonylatban is egyedülálló festőegységet hoztak létre. Bottyán Zsolt, a vállalat gyárigazgatója elmondta, éves szinten jelenleg több százmillió forintot koncentrálnak fejlesztésekre.
– Az a cég, amelyik nem fejleszt és nem követi az autóipar trendjeit, háttérbe szorul. A vállalat egyik legfontosabb versenyelőnye a folyamatosan épített nemzetközi környezet. A miskolci gyárban nemcsak magyar, hanem japán és maláj szakemberek is dolgoznak, akiknek szakismerete és kapcsolatrendszere révén Európa és Ázsia mellett az amerikai piacon is hódítanak a miskolci gyár termékei. A modernizáció és a fejlesztés itt napi valóság: a Shinwa miskolci egysége nem egyszerű összeszerelő üzem, a gyár szakemberei a vevőkkel egyeztetve komoly termék-projekteket készítenek elő, egyedi gyártástechnológiával állítva elő azokat.
Többek között ennek is köszönhető, hogy a nagykorúvá vált miskolci gyár átvészelte a gazdasági válságot, s dinamikus fejlődési pályára állt. 2014-hez képest a tavalyi évi árbevétel nettó ötszázmillió forinttal nőtt, (2014-ben 8.623.834 e Ft, 2015-ben 9.198.143 e Ft.), az üzemi eredmény 172 millió forintról 228 millió forintra emelkedett.
– 1998-ban kezdtük meg a termelést, és a fejlesztések eredményeként az egyedi technológia, a komplex gyártási folyamat jellemző ránk, melynek része a fröccsöntés, a korszerű gépeken történő festés, a lézergravírozás és a folyamatos minőségellenőrzés – hangsúlyozta Bottyán Zsolt. – A gyárunk által készített „látványtermékek” az autóban hosszú távon, precízen működnek, sajátos esztétikai élményt nyújtva. A siker másik összetevője a fejlesztés mellett az összhang és együttműködés. Nálunk a mindennapok része a fejlesztési csoportokban történő együttgondolkodás és tervezés a magasan kvalifikált szakemberektől a betanított munkásig. Fiatal szakemberek dolgoznak az állandó újításokon. Szakavatott kollégák segítik a szakmai fejlődést, folyamatos a felvétel és a létszámbővítés.
Ahogyan Vécsi György, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója fogalmazott: a Shinwa 18 éve Miskolc sikere is, a gyár ma már 800 családnak nyújt megélhetést. Olyan partnerei vannak, mint a BMW, a Mercedes, a Honda, a Toyota, az amerikai piacon a Buick és a Chevrolet. A megrendelői kör is folyamatosan bővül, ezzel a város termelőkapacitása felértékelődik, Miskolc neve egyre ismertebb az autóipar számára – mondta Vécsi György. – A gazdaságfejlesztési tevékenység célja az új befektetők letelepítése mellett a jelen lévő vállalkozások megtartása és fejlesztése. Több mint harminc kiemelt miskolci vállalattal vagyunk napi kapcsolatban, többek között HR-szolgáltatásokkal, felnőttképzéssel, a helyi közlekedés igény szerinti átszervezésével, a hazai fejlesztési források lehívásával segítjük őket – emelte ki a Shinwa gyáregységgel is szoros kapcsolatot tartó Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója.