Ugrás a tartalomra

Roham az új hűtőkre kiírt pályázaton

Létrehozva
A nagy érdeklődés és a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt az Észak-alföldi régióban 2016. július 4-én határozatlan időre fel kellett függeszteni a pályázatot – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Több mint 3000 pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül.

Az észak-alföldi régióban a nyugdíjas, illetve a nagycsaládos természetes személyek július 4-én, 13 óráig nyújthattak be pályázatot.
A nagy érdeklődésre való tekintettel, az eredeti terveknek megfelelően a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban 2016. július 6-án 8 órától. Az érdeklődők július 6-án 8:00-10:00 óra között nyújthatják be pályázataikat, így a pályázati lehetőségtől senki sem esik el. Vagyis azok is pályázhatnak, akiknek nincs ügyfélkapus jelszavuk.

Hétfőn reggel 8 órától megnyitották az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programot. A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztják el.

Az Otthon Melege Program eddig közel 17 milliárd forint összértékben biztosított támogatást, aminek köszönhetően mára több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult.

A pályázati ütemterv:

Dél-alföldi régióban a benyújtási időszak kezdete július 11-e,
Észak-magyarországi régióban július 12-e,
Nyugat-dunántúliban július 18-a,
Dél-dunántúliban július 19-e,
Közép-dunántúliban július 25-e,
Közép-magyarországiban pedig július 26-a.