
Iratok fénymásolása, vagy adatok rögzítése a számítógépbe. Nem újdonság, hogy ezeket a feladatokat főként diákok végzik a nyáron. Idén is sokan jelentkeztek az önkormányzati munkára.
"Barátnőmnek a nagymamája találta a Minap-ban és így jelentkeztünk, mert akartunk menni nyári munkára és ez jónak hangzott és ezért ide jöttünk." - mondta Urbán Judit.

Az önkormányzat szinte minden osztályán látni diákokat. Az adóosztályon olyanok is ülnek, akik évek óta visszajárnak.
"Már harmadik alkalommal dolgozok itt az önkormányzatnál diákmunkán. Azért jelentkeztem a programra, mert nagyon megtetszett és szerintem ez egy jó lehetőség, mert ilyen ágon szeretnék továbbtanulni, és így előkészítőben sok dolgot megtapasztalhatok." - mondja Körtvély Róbert.

A Városháza negyedik éve fogad diákmunkásokat a nyáron.
"Július 4-től augusztus 19-ig két turnusban 27-27 nappali tagozatos tanulót foglalkoztat a Polgármesteri Hivatal a nyári diákmunka program keretében. Napi 6 órában a tanulók kisegítő munkákat, többek közt adatrögzítést, adategyeztetést és az iratok rendezését végzik." - közölte Koczák Szilvia, a Polgármesteri Hivatal szóvivője.
A nyári diákmunka programot a Kormányhivatal hirdette meg négy évvel ezelőtt azért, hogy a fiatalok munkatapasztalatot szerezzenek, egyben az önkormányzatok munkáját is segítsék a nyári időszakban.