A vádlott férfi Miskolcon a hajléktalanokat gondozó központ lakója. 2016 februárjában a szállón ittas állapotban belekötött egyik társába és vele verekedni akart. Ekkor ért a helyszínre a központ dolgozója, aki megpróbálta megnyugtatni az agresszív férfit. A vádlott ekkor trágár szavakkal a gondozó felé fordult, majd egy alkalommal az arcán ököllel megütötte. Mivel támadó magatartásával ne hagyott fel, ezért a sértett lefogta és az épület elé vitte, majd értesítette a rendőrséget.
A járőrök az ittas elkövetőt a rendőrségre előállítottak. A sértett férfi 8 napon belül gyógyuló arcsérülést szenvedett. Mivel a vádlottat pár hónappal ezt megelőzően a bíróság garázdaság és súlyos testi sértés miatt felfüggesztett börtönre ítélte, ezért az ügyészség vele szemben immáron végrehajtandó börtönbüntetést, közügyektől eltiltást indítványozott, azzal, hogy a korábbi felfüggesztett büntetésének végrehajtását is rendelje el a bíróság.