Ugrás a tartalomra

Most már sima járdán jutnak el a lakók az új szalonnasütőhöz

Létrehozva
Simán gurul, nem huppan, nem zökken a kerék az új járdákon, amik a Vászonfehérítőn vannak. Hubay György Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő lakossági kérésre felújíttatta a járdákat, padokat, sőt, még szalonnasütőket is készíttetett.

jarda_160706_fkcs_3.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

A Vászonfehérítő utcai bérházak a hetvenes években épültek. Hubay György Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő szerint azóta ugyanaz a járda szolgálta a rajta járókat.

jarda_160706_fkcs_7.jpg

– Most 4,2 millió forint értékben újíttattam fel a 2. és a 18. szám között összesen kétszáz méter járdaszakaszt. Képviselői alapomból további három-négyszázezer forintba került két új szalonnasütő kialakítása, valamint százötvenhárom padnak a festése és a hiányos elemek pótlása. Közülük több még az Aba utcai játszótéren is megtalálható.

jarda_160706_fkcs_10.jpg

Mint a képviselő elmondta, a lakók nagyon örülnek a szalonnasütőknek, ahol szívesen gyűlnek össze, hogy közösen múlassák az időt. A beruházásba belefért a járda melletti szegélykövek lerakása is.