Ugrás a tartalomra

Elkészült a Nemzeti Erdőstratégia

Létrehozva
A Földművelésügyi Minisztérium közzétette a következő 15 évre szóló stratégiáját a hazai, állami és magánerdők gazdálkodásáról. A rövid és középtávú célok között számos környezetvédő intézkedés szerepel, a kormány például szeretné megtartani – sőt, növelni - a hazai erdőterületeket, erősíteni a klímavédelmi szerepüket, valamint reformokat terveznek a magánerdő-gazdálkodás és a fafeldolgozás terén is.

A tervezet lényeges eleme a fafeldolgozó ipar működésének optimalizálása és versenyképessé tétele, mindezt azonban az erdőterületek sérülése nélkül kell megoldani. Az erdő ugyanis „életközösség, egy gazdasági és természetvédelmi alapokra épülő rendszer”, amely „olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek értéke felbecsülhetetlen, és így nem piacosítható”, áll a tárca közleményében.

A tervezet ennek megfelelően szem előtt tartja a globális és az uniós környezetvédelmi, klíma-, energetikai- és iparfejlesztési előírásokat is. Ennek alapján az erdőket társadalmi jelentőségüknek, természetvédelmi szerepüknek és környezetgazdálkodási súlyuknak megfelelően kell majd kezelni a következő évtizedekben.