Ugrás a tartalomra

Pályázat az önkormányzati értéktárak és a megyei sportélet támogatására

Létrehozva
Sajtótájékoztató keretében jelentette be Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke hétfőn a Megyeházán, hogy a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés pályázatot hirdet az önkormányzati értéktárak és a megyei sportélet támogatására. Az elnök bemutatta a közelmúltban elkészült megyekönyvet is.

sport_sajttaj_160711_fkcs_1.jpg

Török Dezső emlékeztetett, a vasárnap véget ért labdarúgó Eb és a közelgő olimpia kitűnő alkalom arra, hogy rávilágítsanak a sport, a testmozgás jelentőségére. A 2004-ben elfogadott sporttörvény alapján a megyei önkormányzatoknak vannak sporttal kapcsolatos feladatai. Ennek szellemében együttműködési megállapodást kötöttek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesülettel, illetve a közgyűlés forrásátcsoportosításról döntött. Ötmillió forintot különítettek el pályázatokra. Ennek az egyik felét a megyei sportélet, a másik felét pedig a megyei értékek támogatására kívánják fordítani. A legkisebb pályázható összeg 50 ezer, a legnagyobb 250 ezer forint. A benyújtási határidő július 31. A pontos részletek és az igénybejelentő űrlap a www.baz.hu honlapon találhatók.

sport_sajttaj_160711_fkcs_2.jpg

Fazekas Miklósné, a megyei diáksport és szabadidő egyesület elnöke örömét fejezte ki, hogy a megyei önkormányzat elkötelezett a diáksport, szabadidős sport mellett. Kiemelte, egész évben sok gyermeket vonzanak a sportpályákra, az elmúlt tanévben 830 rendezvényt szerveztek, mintegy 20.000 diákolimpikont mozgattak meg. A legtöbben a labdarúgó és az atlétikai versenyeken vettek részt. A támogatás biztonságot jelent a számukra. Fontos, hogy a hagyományokat folytatva minden évben a Megyeháza dísztermében rendezhetik az ünnepélyes évzárót, elismerve a sportolók, iskolák és szakemberek munkáját.

Ezt követően Török Dezső mutatta be a közelmúltban elkészült Borsod-Abaúj-Zemplén Megyekönyvet. A folytonosságot jelezve két másik kötetet is hozott magával. Az első megyekönyv 2002-ben, a második 2007-ben, a harmadik pedig most, 2016-ban jelent meg. Elmondta, hogy azért volt szükség új kiadás megjelentetésére, mivel 2007 óta sok régi épület megújult, mint például az edelényi kastély, vagy olyan alkotásokkal gazdagodott megyénk, mint a tarcali Áldó Krisztus szobor.  Be kell mutatni, hogy az épületek mellett milyen csodálatos települései vannak megyénknek. Egyaránt helyet kapott benne a történelmi Borsod, Abaúj, Zemplén és Gömör.

megyekonyv_160711_fkcs_2.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Ugyancsak újdonság a kötet elején található megyei értéktár. A megyekönyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, azt az önkormányzat díjazottainak, vendégeknek, kiemelkedő eredményeket elérő sportolóknak fogják ajándékozni.