Ugrás a tartalomra

Már hét hajóról figyeli űrmisszióit Peking

Létrehozva
Tervezői szerint új standardot teremt az űrfigyelő technológiában a most felavatott Juan Vang-7 óriáshajó. A kínai flottának ez már a hetedik ilyen célú járműve.

Hatvan napos próbaüzem után hivatalosan is vízre bocsátották Kínában a Juan Vang-7 űrfigyelő hajót. A hatalmas, 220 méter hosszú, 40 méter magas, 25 ezer tonna vízkiszorítású hajó építését 2014 októberében kezdte el a Jiangnan Shipyard vállalat.

A vízi jármű erős tájfunoknak is ellenáll, és legalább 100 napra elegendő ellátmányt szállít magával. Ahogy a hajó számozása is utal rá, ez már a hetedik Juan Vang osztályú hajója az ázsiai országnak.

juanvang5.jpg

Juan Vang-5 (Fotó: shipspotting.com)

A flotta eddig 70 kiküldetést teljesített, melynek során 1,5 millió tengeri mérföldet hajóztak az Atlanti-, Csendes- és Indiai-óceánon.

Az év legfontosabb űrmissziója a Sencsou-11 űrhajóé, ami két asztronautát szállít majd Kína második űrállomására, az ősszel pályára álló Tienkung–2-re.

Ha sikerül a dokkolás, az űrhajósok 30 napot tölthetnek majd a kozmoszban. Kína volt a negyedik ország (az USA, Oroszország és Franciaország után), ami űrfigyelő hajót épített, a Juan Vang-1 és a Juan Vang-2 1979-ben indult első útjára.