Ugrás a tartalomra

Újabb sikeres teszten van túl a NASA csodarakétája

Létrehozva
Sikerrel tesztelte a NASA annak az SLS-rakétának a hajtóművét, amely alkalmas lesz a Föld körüli pályán túli célpontok felfedezésére is. A 7 és fél percig tartó próba a szakemberek szerint hibamentesen zajlott le.

nasa.jpg

Az RS-25 névvel illetett hajtóműnek a mostani volt a harmadik sikeres tesztje, és még további három várható az elkövetkezendő hónapokban. „Ha néhány éven belül elkészül, az SLS lesz a legerősebb rakéta, amit valaha építettek” – mondta Rick Mastracchio asztronauta a Mississippi állambeli Stennis Űrközpontban tartott sajtótájékoztatón arról az eszközről, amely a remények szerint eljuttatja az embert a vörös bolygóra.

Az RS-25 hajtómű még a Space Shuttle programból származik, az űrsiklók fő hajtóműveként szolgált. Az SLS magassága 98 méter, és 70 tonna hasznos teher felemelésére képes a két gyorsítórakéta és a négy R-25 rakétahajtómű segítségével. Ha minden jól alakul, a rakéta négytagú legénységet fog tudni az űrbe juttatni az Orion űrhajó fedélzetén. Az első – ember nélküli – tesztrepülésre várhatóan 2018 szeptemberében kerülhet sor.