Ugrás a tartalomra

Csehország bezárta a kapukat a bevándorlók előtt

Létrehozva
Csehország az év végéig nem fogad be migránsokat Törökországból - közölte Milan Chovanec belügyminiszter a cseh közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában. Chovanec szerint ennek legfőbb oka, hogy máig sem tudni, mi is történt a közelmúltban valójában Törökországban.

Egy korábbi megállapodás alapján Csehországnak az év végéig 80 szíriai menekültet kellene befogadnia Törökországból.   "Az év végéig senkit sem fogadunk be, mert a biztonsági átvilágításaink nagyon precízek. Azok után, ami Törökországban történt, és mi nem tudjuk pontosan, mi is történt, államcsíny vagy ellenpuccs volt-e" - indokolta álláspontját a cseh belügyminiszter.   

Kifejtette: "a törökök ma katonailag nagyon hatékonyan beavatkoznak Szíriában, én azonban attól tartok, hogy ezt nem a szír lakosság érdekében teszik, hanem a kurdokkal való konfliktusokat próbálják megoldani. 

Félek attól, hogy ez a feszültségnövekedés, amelyet ma Törökország a kurdok irányában kiváltott, végül nem fogja-e Törökország destabilizációját jelenteni".

"Amennyiben csődbe megy a Törökországgal megkötött megállapodás (a menekültekről), akkor az idén még egy kisebb bevándorlási hullámra számíthatunk, majd egy jóval nagyobbra tavasszal" - hívta fel a figyelmet a miniszter. Úgy vélte: a veszély ellenére sem szabad engedni a törökök követelésének és anélkül megadni nekik az európai uniós vízummentességet, hogy teljesítenék az EU feltételeit. "Amennyiben ezt Európa megteszi, teljes mértékben lejáratja magát" - vélekedett Chovanec.   

Kijelentette, hogy személyesen is támogatja egy európai hadsereg felállításának a javaslatát. "Nem bízhatjuk magunkat a NATO-ra és az Egyesült Államokra, magunknak is harcképesnek kell lennünk" - szögezte le a cseh belügyminiszter