
A kiállítást dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára nyitja meg.
Az idei kiállítás különlegessége, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye településein kívül Heves megyéből is érkeznek kiállítók, így összesen 108 helyen lehet szemrevételezni, illetve megvásárolni a közmunkaprogramban készült termékeket.

Megyénkből összesen 95 település, Heves megyéből 8 település jelezte részvételi szándékát a rendezvényre.
A rendezvény célja, hogy bemutassa a program értékteremtő jellegét és hasznosságát, melyet mi se sem bizonyít jobban, mint az, hogy a megtermelt mezőgazdasági terményeket a közétkeztetésben is felhasználják az önkormányzatok. Egyes települések a megfelelő gépek beszerzésével térköveket készítenek, melyeket eladásra kínálnak, vagy saját településük szépítésére használnak fel.

Az új közfoglalkoztatási rendszerét 2011-ben vezette be a Kormány, melynek segítségével segély helyett munkát biztosít állampolgárai számára. A közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája, támogatott „tranzitfoglalkoztatás”, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza -, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerő-piacra. A közfoglalkoztatás továbbá számottevő lehetőséget jelent a halmozottan hátrányos helyzetben lévő, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő, illetve álláskeresési vagy szociális ellátásra nem jogosult álláskeresők átmeneti jellegű, határozott időtartamú foglalkoztatására.
Országosan 245 328 fő dolgozik a közfoglalkoztatásban, és munkájával értéket állít elő. Megyénkben jelentős számú, korábban álláskeresőként nyilvántartott ember a közfoglalkoztatás révén jut most munkajövedelemhez. Az önkormányzatok vissza nem térítendő támogatást kapnak, amit felhasználhatnak bérköltségre, beruházásra és dologi kiadásokra. Megyénk 358 településén jelenleg 39 598 ember kap munkalehetőséget ebben a formában. Az ország egyik legnagyobb megyéjeként, itt a legnagyobb mértékű a közfoglalkoztatás. A rendelkezésre álló források felhasználásával, az értékteremtő munka eredményeként jelentős változások következtek be a települések életében.
A közfoglalkoztatottak csaknem felét a járási startmunka mintaprogramok keretében kijelölt, értékteremtő tevékenység ellátására alkalmazták. Legtöbben mezőgazdasági munkát végeznek (40%), s igen sokan különféle helyi sajátosságokra épülő fejlesztést (30%) – pl. középületek felújítása, parkok, közterek építése - valósítanak meg. A startmunka programok további résztvevői (30%) pl. belvíz-elvezetéssel, mezőgazdasági földutak, belterületi közutak karbantartásával, illegális hulladéklerakók felszámolásával összefüggő feladatokat látnak el.
Jelentős értékteremtő beruházások valósulnak meg a közfoglalkoztatás révén, hiszen a mezőgazdasági program keretében nagy mennyiségű élelmiszert termesztenek, óvodák, iskolák újulnak meg, közterek szépülnek, erdőket, szőlőültetvényeket tartanak rendben, patakmedrek és illegális hulladéklerakó helyek válnak rendezetté, de az adminisztratív feladatok ellátásban is dolgoznak. Így elmondhatjuk, hogy a közfoglalkoztatás nap, mint nap beteljesíti célját. A települések a közfoglalkoztatásban megtermelt javakat széles körben (pl. a közétkeztetésben) használják fel, illetve szociális hozzájárulásként rászorulóknak is juttatnak belőle.

A kiállításon az egyes települések megmutatják, hogyan kapcsolódtak be a közfoglalkoztatásba, milyen értékteremtő munkát végeztek, és milyen termékeket állítottak elő, példázva azt, hogy egy jó ötlettel, kitartással és szorgalommal mi mindent lehet elérni.
A kiállításon a mezőgazdasági áruféleségek mellett az érdeklődők találkozhatnak matyó népművészeti termékekkel, tésztakészítőkkel, szőttes-és fonott árukkal, seprűkötőkkel, saját gyártású betonelemekkel, varrodai termékekkel, faipari készelemek gyártóival.
A kiállítás ideje alatt, a járásokból érkező amatőr művészeti csoportok mutatkoznak be.