Ugrás a tartalomra

Miskolc is szerepel egy népszerű dalban

Létrehozva
Nagyiék régen is Miskolcon éltek? – kérdezi az énekes a huszonkettedik másodpercben. Az ismert dallamot hallgassa most meg ezzel a szöveggel is!
Nem
Forrás: youtube.com

A Hahó Együttes frontembere, Kardos-Horváth János olyan mai, hazai slágerek dallamára ír gyerekbarát szöveget, melyeknek előadójával / énekesével közösen elő is adja azt. Ennek eredménye a Honeybeast egyik legnagyobb slágere, amely az Apa a legnagyobb hős címet viseli, de természetesen ebben a dalban Anya is hőssé válik, a világ és a gyereklét pedig a legkisebbek szemszögéből kerül megvilágításba, bájos, igazi, élettel teli képekkel megelevítve.

A Hahó Együttest 2010-ben azzal a gondolattal hozta létre Kardos-Horváth János vezetésével három zenészként dolgozó fiatal gyakorló apuka, hogy a gyerekekkel együtt tudjanak örülni a közös muzsikálásnak.