
Az új, CineNewWave szekció a fiatal magyar rendezőtehetségeket állítja központba, a válogatás a felfedezés örömét és az alkotókkal való személyes találkozást ígéri a közönségnek. A CineNewWave a magyarországi és a határon túli alkotóknak - elsősorban egyetemistáknak, és a filmes képzésekben résztvevő hallgatóknak – nyújt lehetőséget vizsgafilmjeik és első munkáik bemutatatására, megmérettetésére. A CineNewWave fődíja bruttó 1.000.000 Ft.

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál indulása óta kiemelt figyelmet fordít az új hangok keresésére, felkutatására, a fiatal filmszerető közönség megszólítása. Éppen ezért ebben a szekcióban nem volt kötelező feltétel a magyarországi premier, a beválogatott filmek közt többszörösen díjnyertes alkotások és felfedezésre váró újdonságok egyaránt találhatók.

A CineNewWave 17 versenyfilmje között szerepel az idei Berlinalén bemutatkozott LOVE, Bucsi Réka animációs filmje, akárcsak a Cannes-i Filmfesztiválra meghívást kapott Superbia, Tóth Luca animációja. Itt lesz a Diák Oscar-díjra jelölt Szép alak című alkotás, Kis Hajni SZFE-s vizsgafilmje, akárcsak a Magyar Filmdíj kisfilm kategóriájának győztese, Kovács István: Betonzaj című alkotása. A CineNewWave programja a legjobb magyar kisfilmekkel és animációkkal várja a filmszerető közönséget Miskolcon.

Részletes program:
CineNewWave - Jameson CineFest 2016
1. UJJ A RAVASZON / FINGER ON THE TRIGGER
D: KÁNTOR Péter
(Hungary) 09:39 min
2. BALKON / BALCONY
D: DELL’EDERA Dávid
(Hungary) 06:19 min
3. KENDEFFY
D: PÜNKÖSDI Botond
(Hungary/Romania) 11:56 min
4. NÁRCISZ ÉS KRUMPLI / Narcissus and Potato
D: SZELECZKI Rozália
(Hungary) 20:14 min
5. Lili is currently offline
D: PAZSITKA Ákos
(Hungary) 25:49 min
6. CSALÁDI EBÉD / FAMILY LUNCH
D: BAKONY Alexa
(Hungary) 11:11 min
7. LOVE
D: BUCSI Réka
(Hungary/France) 14:35 min
8. SUPERBIA
D: TÓTH Luca
(Hungary/Czech Rep./Slovakia) 15:43 min
9. SÉTAGALOPP / THE BLOOM OF YOUTH
D: FREUND Ádám
(Hungary) 14:44 min
10. SZÉP ALAK / BEAUTIFUL FIGURE
D: KIS Hajni
(Hungary) 16:48 min
11. BOGLÁRKA
D: BADITS Ákos
(Hungary) 21:31 min
12. MINDIG CSAK / DELIVER US
D: HARTUNG Attila
(Hungary) 22:38 min
13. BETONZAJ / THE SOUND OF CONCRETE
D: KOVÁCS István
(Hungary) 29:53 min
14. PLAY / BACK
D: ZSÉLY Csilla
(Hungary) 20:56 min
15. FANNY TÖRTÉNETE / FANNi’S STORY
D: CSATA Hanna
(Hungary) 5:25 min
16. ENYHÉN SÓS / SLIGHTLY SALTY
D: NAGY Zoltán
(Hungary) 23:00 min
17. KIKÖTŐ / DOCK
D: NAGY Zoltán
(Hungary) 5:00 min
