
- Ugyanakkor az MSZP és a DK országos vezetői közül, sokak számára, a betelepült és betelepített muzulmánok, valamint az őslakos keresztények tömeges együttélése nem más, mint maga a kívánatos jövő, a hőn óhajtott kulturális sokszínűség - tette hozzá a politikus.
- A Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának múlt heti határozott álláspontjából is kiderült, hogy mi itt Miskolcon soha, semmilyen kényszerbetelepítéshez nem adnánk a hozzájárulásunkat. Nekünk, mint a város legtöbb egyéni önkormányzati képviselővel rendelkező frakciójának, úgy érezzük kötelességünk az, hogy ne csak a sajtón keresztül üzenjünk a miskolciaknak. Frakcióvezetőségünk felszólította önkormányzati képviselőinket, hogy az október másodikai népszavazásra készülve, folytassanak véleménycserét körzetük helyi közösségeivel, a választópolgárokkal. Ennek a nemrég elkezdődött kampányunknak az első tapasztalatait adják most közre képviselőtársaim - hangsúlyozta Soós Attila.
A sajtótájékoztatón jelen volt Szécsényi Marianna, a 2. számú választókörzet (Martin-kertváros-Szirma), Glatz Katalin, az 5. számú választókörzet (Avas I. ütem) és Novák Józsefné, a 18.számú választókörzet (Diósgyőr-Kilián) önkormányzati képviselője is.

- Azt hiszem, finoman fogalmazok amikor azt mondom, hogy a választókörzetem lakosai, akik túlnyomórészt viszonylag zárt közösségben élnek, talán az átlagosnál is nagyobb aggodalommal figyelik az eseményeket. Egyszerűen nem értik, hogy a baloldali, liberális pártok miért akarják kitenni a magyar lányokat, asszonyokat olyan veszélyeknek, amelyek egy tömeges migránsbefogadás törvényszerű következményei lennének - hangsúlyozta Szécsényi Marianna. Glatz Katalin arról szólt, hogy az Avason élők egyszer már részesei voltak tömeges és ellenőrizetlen betelepítésnek. - Akkor, amikor a Gyurcsány-Káli korszakban százával lepték el városrészünket az antiszociális elemek, a fészekrakók. Mi éppen csak túl vagyunk ezen a megrázkódtatáson a Fidesz-KDNP-s városvezetésnek köszönhetően. Nem kérünk egy újból, túlságosan friss még az "élmény" - emelte ki az avasi képviselő.

Novák Józsefné úgy fogalmazott: a választópolgárok megértették - a híradásokat nézve is - hogy kényszer-betelepítés idején, a legnagyobb terheket a nagyvárosoknak kellene viselniük. Ezeken a településeken vannak meg az elszállásolásoknak, az iskoláztatásnak, a gyógykezeléseknek stb. a feltételei. - Sokan fordultak hozzám például Perecesről is - ahol vannak üresen álló, egykori oktatási intézmények - nem nézték-e már ki ezeket esetleg valakik migránsszállásoknak? Nem győztem nyugtatni az embereket, hogy ez a városvezetés, ebben a kérdésben nem ismeri a kompromisszumot! Most nem kell félni Perecesen sem a betelepítésektől! - hangoztatta a képviselő.
