Ugrás a tartalomra

"Az elmúlt években a szemünk láttára alakult át több ezer ember élete"

Létrehozva

A házigazda település nevében Kiss János alpolgármester egy Deák Ferenc idézettel köszöntötte a résztvevőket a pénteki megnyitón: "Csak a munka fejti ki, csak az tartja fel a testnek és léleknek erejét; csak munka tesz hasznossá magunk és polgártársainkra nézve."

kozfoglalkozas_kiallitas_160902ml_09.jpg

- Deák Ferenc szavaival tiszteleghetünk ma a munka előtt. Egyben egy jelentős társadalmi és egyszerre gazdasági program sikerét is elismerhetjük, hiszen az elmúlt években szemünk láttára alakult át több ezer ember élete. Azoké az embereké, akik nehéz helyzetből indulva, a közmunka segítségével jutottak vissza a munka világába. A munka segítségével nyerték vissza anyagi és lelki biztonságukat, találták meg újra az önbecsülésüket. Ismét csak kiderült a történelmi igazság, miszerint hosszú távon a munka nélkül az egyén számára nem létezhet teljes élet, és a körülöttünk lévő társadalom is csak a munka segítségével harmóniában élő emberekre építhet jó szívvel - hangsúlyozta Kiss János.

kozfoglalkozas_kiallitas_160902ml_15.jpg

Demeter Ervin megyei kormánymegbízott arról szólt, hogy a rendezvényen ezúttal 105 kiállító vesz részt, az ő munkáikat ismerhetik meg a látogatók. - Van egy vendég megyénk, idén a szomszédos Heves is képviselteti magát, hat településsel vesz részt a programban – mondta el Demeter Ervin, kiemelve: a kiállításnak – a közfoglalkoztatás által teremtett értékek bemutatása mellett - az is célkitűzése, hogy a résztvevők megismerjék egymást. Megnézzék egymás munkáit, ötleteket merítsenek. - Azt kívánom mindenkinek, járjon éles szemmel, mert nagyon sok szépség van ezen a kiállításon. Érdemes bennük elgyönyörködni – zárta szavait a kormánymegbízott.

kozfoglalkozas_kiallitas_160902ml_19.jpg

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: szinte egy biopiac költözött most a miskolci főutcára, és külön öröm, hogy ezek a termékek java részben Borsod megyéből származnak. Csöbör Katalin méltatta azokat, akik azon dolgoztak és dolgoznak, hogy segély helyett munkát adjanak az embereknek. Mint mondta, tevékenységüknek meg is lett a jól látható eredménye. – Itt is látható, ezek az emberek hasznos és értékes munkát végeznek. Mindenkire szükség van, nehéz időszakot élünk - gondolok itt a bevándorlás helyzetére.

Rajtunk múlik, hogy az elkövetkezőkben meg tudjuk-e őrizni a keresztény Magyarországot. Mi ezen dolgozunk a kormánnyal és Orbán Viktor miniszterelnök úrral. Továbbra is ehhez kérem mindenkinek a támogatását, és ezúton is köszönöm az eddigi segítséget. Isten áldását kérem önökre, és mindenkire – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A rendezvényen ezúttal is jelen volt Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, aki elmondta: a kiállítás támogatásával az volt a céljuk, hogy a közfoglalkoztatás szereplői minél szélesebb körben bemutassák az állampolgároknak, mivel is foglalkoznak, milyen termékeket állítanak elő. Tapasztalataik szerint, az önellátó és önfenntartó települések működésére a járási mintaprogramok nyújtják a legjobb példákat.

kozfoglalkozas_kiallitas_160902ml_28.jpg

Ezen belül is a mezőgazdasági programok és projektek a legjelentősebbek.  - A mintaprojektek tevékenységi köre igen szerteágazó, az illegális hulladéklerakók felszámolásától a belvíz-elvezetési programokig mind azt a célt szolgálják, hogy egész éven keresztül folyamatos munkavégzést és ezáltal, megélhetést is tudjunk biztosítani a települések közfoglalkoztatottjai számára – hangsúlyozta Hoffmann Imre, kiemelve, hogy 2017-ben új programok kerülnek bevezetésre. Az eddig jól működő programokat is tovább folytatják, valamint országosan, több megyére is kiterjesztik.

kozfoglalkozas_kiallitas_160902ml_24.jpg

Ilyen többek között a belterületi közúti hálózat karbantartása, az értékteremtő ipari tevékenység, vagy - a szociális rászorultakat segítő programok, amelyek több megyében és városban is működnek. Ez utóbbiak folytatását a karitatív szervezetekkel és történelmi egyházakkal közösen képzelik el.

Országosan csaknem negyedmillió ember dolgozik közfoglalkoztatásban, megyénkben jelenleg mintegy negyvenezer fő kap így munkalehetőséget. A közmunkaprogram szereplői sok értéket teremtenek, ezek közül számos mezőgazdasági árut, faipari készelemet, betonelemet kiállítanak a vásáron. Emellett vannak szörpök, lekvárok, tészták, seprűk, népművészeti termékek - több mint száz helyen nézelődhetünk, vásárolhatunk. A rendezvény ideje alatt amatőr művészeti csoportok is fellépnek a színpadon.

kozfoglalkozas_kiallitas_160902ml_36.jpg

Fotó: Mocsári László