Ugrás a tartalomra

Sorozatosan megalázták, végül kirabolták társukat az állami gondozott fiatalkorúak Miskolcon

Létrehozva
Csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emeltek vádat négy, az elkövetéskor 15-17 év közötti fiatalkorú fiúval szemben, akik még 2015. októberében a szintén fiatalkorú intézeti lakótársukat megfenyegették és elvették értékeit. - írja közleményében a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség

A tavalyi évben, a négy vádlott és a sértett is egy miskolci gyermekvédelmi intézet lakói voltak. 

A vádlottak kihasználva erőfölényüket és életkorukat mindent megtettek,hogy megkeserítsék a tőlük fiatalabb sértett mindennapjait, rendszeresen inzultálták,elkérték a pénzét,erőszak és fenyegetés alkalmazása nélkül, számára megalázó cselekményekre -így cigaretta csikkek gyűjtésére,kéregetésre – kérték.

A vádbéli napon délelőtt, a sértett Miskolc belvárosába indult,mikor a vádlottak az intézet bejáratánál megállították,egyikük felszólította,hogy menjen be velük a bejárat előtt található lépcső alá. A sértett nem mert ellenállni,a vádlottak a lépcső alatt körbeállták és pénzt követeltek tőle,miközben szidalmazták és veréssel fenyegették.

A vádlottak közül ketten átkutatták a sértett zsebeit,majd egyikük elvette a mobiltelefonját,másikuk pedig az utazási bérletszelvényét. Végül harmadik társuk megfenyegette a rémült sértettet,hogy ha szólni mer valakinek az esetről „szétrúgják a fejét”.

Miután a vádlottak távoztak,a sértett azonnal értesítette intézeti nevelőjét a történtekről,majd feljelentést tettek a rendőrségen.

A vádlottak cselekményükért akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők,az ügyészség vádiratában mindegyikük esetében végrehajtandó fiatalkorúak börtönbüntetésének kiszabására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak.