Ugrás a tartalomra

Háromezer határvadászt vennének fel

Létrehozva
Határvadászokat keresnek országszerte, a tervek szerint háromezer embert vesznek majd fel. Miskolcon toborzót tartott a rendőrség. Nagy az érdeklődés a képzésre, ami várhatóan november elején indul.

toborzas_160902_vcs_08.jpg

Fotó: Végh Csaba

Az Országos Rendőr-főkapitányság járőrtárs pozícióba toboroz a határvadász bevetési osztályra. Háromezer új határvadászt szeretnének felvenni az országban. Az érdeklődés mindenhol hatalmas.

– Azt tapasztaljuk, hogy van érdeklődés, a rendőrség működtet Facebook- és Twitter-oldalt is, tehát ilyen eszközöket is bevetettünk most a toborzásba, és ott is azt tapasztaljuk, hogy igen aktív érdeklődés van, még külföldről is van érdeklődés – mondta Vanczák Zoltán, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának vezetője. – Bízunk abban, hogy valóban meg tudjuk szólítani azt a célközönséget, akiket érdekel a rendőri pálya, és szeretnék ezt a hivatást élethivatásnak választani.

toborzas_160902_vcs_03.jpg

Határvadásznak azok jelentkezhetnek, akik többek között betöltötték 18. életévüket, magyar állampolgárok és legalább érettségi bizonyítványuk van. Akik megfelelnek a feltételeknek, és jól teljesítenek a fizikai és pszichológiai vizsgálatokon, azokra egy féléves képzés vár. Sikeres vizsga után pedig őr-járőrtárs rész-szakképesítést kapnak.

– Ezek az új kollegák elsősorban a készenléti rendőrség határvadász bevetési osztályainak állományába kerülnek kinevezésre. határrendészeti feladatokon túl természetesen el fognak látni más típusú feladatokat is, ezt mindig az adott bűnügyi és közbiztonsági helyzet dönti el, hogy hol alkalmazzák, és hol vetik be őket.

toborzas_160902_vcs_07.jpg

A közösségi felületek mellett a helyszíni toborzásokon és a rendőrség hivatalos oldalán is tájékoztatják az érdeklődőket a felvételi követelményekről, a szolgálat helyéről, a fizetségről és a juttatásokról is. A képzés első két hónapjában bruttó 150 ezer forint a havi bér. A sikeres vizsga után, szolgálati jogviszonyban pedig már 220 ezer forint alapilletményt kapnak a határvadászok.