A tárcavezető közlése szerint a visegrádi együttműködés történelmi szintű békét hozott a térségnek, ezt az utóbbi évek diplomáciai gesztusai is alátámasztják.
– Ez azt mutatja, hogy a visegrádi szövetség minden idők legjobb állapotában van jelenleg – fogalmazott, hozzátéve, éppen a legjobbkor, hiszen most nagy szükség van arra, hogy a közép-európai államok együttműködjenek, például az uniót érő kihívások miatt.
A V4-ek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) álláspontjával kapcsolatban megjegyezte, úgy látják, erős európai integrációt csak erős tagállamokra lehet alapozni.
– Szó sem lehet arról, hogy újabb hatásköröket telepítsünk Brüsszelbe, mert az elmúlt időszak kétségtelenül súlyos kihívásaira jó válaszok tagállami szinten születtek, ezért minél több fontos döntési kompetenciát a tagállamok szintjén kell tartani – mondta a külügyminiszter.
Az Európai Unió jövője szempontjából - Szijjártó Péter szerint - nélkülözhetetlen a bővítés folytatása, az Oroszországgal fenntartott pragmatikus viszony újrarealizálása gazdasági érdekek miatt és külső szövetségesek keresése.