
Egy biztos, nem vér folyik az észak-oroszországi Norlisk város mellett húzódó Daldykan folyó medrében. A környezetvédők szerint, valamilyen szennyező anyag juthatott a folyóba, de még nem tudják honnan.
A közelben üzemel ugyan a világ egyik legnagyobb nikkelgyára, de az üzem vezetősége cáfolta, hogy tőlük származna bármilyen szennyeződés. A hatóságok vizsgálatot indítottak, ugyanakkor a gyár vezetősége azt közölte, hogy a folyó elszíneződése már megszűnt.

A közeli Norlisk város polgármestere elmondta: a folyó nem játszik szerepet a város vízellátásban, és a helyi katasztrófavédelmet sem riasztották az esettel kapcsolatban.
Egyesek szerint nem most fordul először, hogy a folyó színe elváltozik, valószínűleg most is csak a víz mosta ki a felszínre kerülő kövekből a nikkelt és rezet.