A szezont két győzelemmel kezdő borsodiak nagy hullámvölgybe kerültek, hiszen azóta hat mérkőzésből ötöt elveszítettek, egyszer pedig döntetlent játszottak.
Az első félidőben kiegyenlített játékot láthatott a közönség, ugyanakkor igazi nagy helyzetet nem. A gólszerzéshez egy hajszálnyival a hazaiak jártak közelebb.
A fordulást követően a Gyirmót nagy nyomás alá helyezte ellenfelét, de sokáig nem tudta feltörni védelmét. A 73. percben végül góllá érett Urbányi István együttesének fölénye, majd előnyét magabiztosan meg is őrizte.