Ugrás a tartalomra

Csúszhat a kórházi kancelláriarendszer

Létrehozva
A Magyar Idők szerint egyre kétségesebb, hogy idén megszülethet-e a döntés a kórházi kancelláriák felállításáról, pedig nyáron bennfentesek már konkrét kancellárjelöltekről beszéltek.

korhaz.jpg

Forrás: magyaridok.hu

Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár nemrégiben a Magyar Időknek azt mondta, januártól működhet az új intézményirányítási rendszer.

A lap azonban úgy tudja, a háttérben érdekviták zajlanak, amelyek miatt könnyen lehet, hogy a 2018-as választások utánra halasztják a bevezetését. Az egészségügyi államtitkárság által preferált modell szerint 8-10 kórház tartozna egy kancelláriához, a 104 állami kórházat mindösszesen nyolc-tíz kancellár vinné.

A lap szerint a szervezeti felállásnál is kritikusabb kérdés azonban, hogy a tervek szerint gyakorlatilag megszűnne a kórházak gazdálkodási önállósága, jogilag pedig beolvadnának a tervezett kancelláriákba. A főigazgatók jog- és feladatköre ezzel a minimumra csökkenne.