Ugrás a tartalomra

Őszi Népművészeti Sokadalom Kisgyőrben

Létrehozva
Szeptember 24-én rendezik meg idén a Kisgyőri Szüreti Napot, ahol látványpréseléssel, mustkóstolással, lovasfelvonulással is várják az érdeklődőket. (x)

dsc_1120.jpg

A szüreti műsorok mellett, délután 3 órától ünnepélyes keretek között a felújított Gyógyszertár épületét, valamint a célcsoportos lakások és a műszaki csoport épületét Tállai András, nemzetgazdasági miniszter adja át.

Az egész napos programok között táncház, kézműves bemutatók, kirakodóvásár és játszóház is szerepel. Vasárnap ünnepi istentisztelettel indul a nap, majd Kékedi László polgármester vezetésével megtekinthetjük Kisgyőr épített örökségeit.

Részletes program ITT