Ugrás a tartalomra

Eljutási verseny - megkezdődött Miskolcon a Mobilitási Hét!

Létrehozva

eljutasi_verseny_160916ml_06.jpg

- Persze nem az a cél, hogy mostantól mindennap futva menjünk munkába. De a következő napokban biztosan többször fogjuk hallani azt, hogy a gépkocsinak vannak alternatívái. A szokásos napi rutinban nem könnyű megoldani, de ez a hét arról szól, hogy amennyire lehet válasszuk a tömegközlekedést, a kerékpárt, a gyaloglást – kezdte Kiss János alpolgármester, aki a program szellemiségéhez igazodva, maga is alternatív közlekedési módot választott, és gyalog érkezett a Városház térre. - Meg kell találnunk az egyensúlyt a mindennapi közlekedésben is, mert a tét nem kicsi. Az egészségünk, a mentális egyensúlyunk, a pénztárcánk, és a környezetünk védelme is azt igényli, hogy időnként szálljunk ki az autókból - folytatta az alpolgármester.

eljutasi_verseny_160916ml_28.jpg

Kiss János kihangsúlyozta, Miskolc sokat tett azért, hogy aki elkötelezett az autómentes közlekedés mellett, az ne kerüljön hátrányba. Az elmúlt években a város rengeteget fektetett a tömegközlekedésbe, összességében több, mint száz új buszt és villamost vásárolt, emellett  fejlesztette a kerékpárút-hálózatot is.

- Miskolc és a miskolci civilek a kiegyensúlyozott közlekedés népszerűsítésében is kitesznek magukért. Az Európai Mobilitási Hét Díj pályázaton bekerültünk az első tízbe, olyan városok közé, mint például Bécs, amely híres a környezettudatosságáról. Magyarországon pedig tavaly megkaptuk a legjobb szervező önkormányzat díját – emelte ki az alpolgármester.

A futók, kerékpárosok, autók, egy autóbusz és egy villamos tehát egyszerre indult el reggel Felső-Majláthról. A résztvevők kilenc kilométeren át versenyeztek egymással a reggeli csúcsforgalomban. Idén is egy kerékpáros volt a leggyorsabb, ő ért leghamarabb a Városház térre. Kató Attila rendszeresen biciklizik, iskolába és kirándulni is kerékpárral jár. – 7 óra 10 perckor indultam, körülbelül tizenhárom perc alatt értem le ide, a Városház térre. Triatlonozok, elég könnyű volt bejönni, nem jelentett akadályt - mondta el.

eljutasi_verseny_160916ml_12.jpg

A kerékpáros után az autó tizennyolc, a villamos pedig huszonnégy perc alatt érkezett a Városház téri célba. A villamos minden megállóban megállt, és csaknem kettőszázötvenen utaztak rajta. – Ez világszínvonal, mindenképpen azt tudom mondani – mondta Singlár Zsolt, az MVK Zrt. vezérigazgatója. – Nemcsak a megyei jogú városok között, ahol városi villamosvasút van, hanem országosan is az elsők között van Miskolc ezen a területen.

eljutasi_verseny_160916ml_30.jpg

Miskolc tizenhatodik alkalommal csatlakozott az Európai Mobilitási Héthez. A városban csaknem száz programmal hívják fel a figyelmet az észszerű autósközlekedésre, és népszerűsítik a tömeg- illetve kerékpáros közlekedést. Nemrég elkészült Miskolc fenntartható mobilitási terve, ami a következő évek közlekedés-fejlesztéseiről, például az elektronikus vonaljegy bevezetéséről szól. A tervekről a miskolciak is elmondhatják a véleményüket a mobilitási héten. A programok szombaton kerékpáros és gyalogos teljesítménytúrával, vasárnap pedig belvárosi futással folytatódnak.