– Itt szereztem az első nemzetközi futamgyőzelmemet 2011-ben a GP3-ban, és most pontosan ott lesz a rajt, ahol annak idején átszeltem a célvonalat – mondta Kiss Pál Tamás. – A pálya karaktere is jobban fekszik nekem, hiszen hiába van egyre több tapasztalatom a rallycrossban, még mindig a formaautós jellegű pályákon megy igazán jól. Az autó beállításait is könnyebben megtaláljuk ezeken a helyszíneken, így bízom benne, hogy sikerül egy jó eredménnyel felzárkóznom a bajnokságban. Erre akkor lesz még jobb esélyem, ha száraz időben versenyzünk, de szerencsére az évnek ebben a szakaszában Spanyolországban általában tökéletes az idő az autóversenyzésre.

Kiss Pál Tamás 45 ponttal hatodik az Eb értékelésben, úgy, hogy továbbra is él a svédországi tízpontos levonás, mert a csapat fellebbezését elutasították. A szövetség arra hivatkozott, hogy a vezetőbírónak joga van a kizáráson felül további pontokat levonni. Arra viszont továbbra sincs magyarázat, hogy egy meghibásodott fedélzeti kamera miért olyan súlyos vétség, ami miatt tíz pontot kell levonni, egy olyan pontozási rendszerben, ahol egy győzelem a döntőben nyolc pontot ér.
– Rendkívül demotivált lettem a döntés után, de szerencsére a nyári szünetben elég idő volt arra, hogy rendezzem a gondolataimat. Úgy érzem, sikerült megfordítanom a kezdeti rossz érzést, és egy plusz motivációt kaptam a spanyolországi hétvégére. Fűt a visszavágás vágya, a pályán szeretném megmutatni, hogy gyorsabb vagyok a versenytársaknál. Megpróbálok a höljesi második kvalifikációs futamra építeni, ott a teljes mezőnynél gyorsabb voltam, a vb sztároknál is jobb időt futottam. Barcelonában is ez lesz a cél, a lehető leggyorsabbnak lenni, és akár egy futamgyőzelemmel bizonyítani, hogy ahogy egyre több tapasztalatot szerzünk, egyre inkább számolni kell velünk. A futamgyőzelem amúgy is a következő célunk, hiszen a szezon elején még a dobogó megszerzése volt az idei terv. Ez már megvan, így tovább kell lépni. – mondta a pilóta.

A Speedbox Racing Teamnél a nyáron is lázasan folyt a munka, mert az EB futamok mellett a magyar bajnokságban is következik a két utolsó futam, így versenyzéssel és utazással telnek majd a következő hetek.
Az autón elkészült néhány apróbb fejlesztés, amelyekre szükség volt, hiszen a 2014-es technikával csak így lehet megszorongatni az egy-két évvel újabb autókkal versenyző ellenfeleket.

A nevezési listán huszonöt versenyző szerepel, tehát mindenki ott lesz, aki számít, ráadásul sokan indultak a franciaországi vb-futamon is, ők nem két hónap kihagyás után ülnek a hatszáz lóerős versenyautóba, hanem friss versenytapasztalattal melegítettek a spanyol fordulóra. Kiss Pál Tamás elsősorban Tommy Rustadra, Fredrik Salstenre és Jerome Grosset-Janinra figyel majd, hiszen ők befoghatók a bajnokságban. A hetedik helyen álló Peter Hedström tisztes távolságban van Kiss Pál Tamástól, a második Tord Linnerud pedig tizenkilenc pontnyira van, így a jelenlegi pontozási rendszerben kevésnek tűnik a hátralevő két futam az ő utoléréséhez, de tudjuk: még minden megtörténhet.