
Az emlékművet az „Alma Mater” valamennyi karán tanuló mai és egykori diákság emlékhelyének szánták.

„Lassan két éve már, hogy diákságunk sorai között megfogalmazódott egy az egész egyetemünkhöz és testvérintézményeinkhez egyaránt szóló emlékmű felállításának gondolata. Egy olyan Lélekharangé, amely egyszerre szól Selmecért, Sopronért, Miskolcért, Dunaújvárosért, Székesfehérvárért, bányászért, kohászért, erdészért, gépészért, jogászért, gazdászért, bölcsészért, egészségügyisért és minden más testvérszakunk hallgatójáért. Emlékeztetve minket elragadott barátainkra. Egy jelképé, melynek felállítása csakis tanáraink, jelenlegi és egykori diákságunk együttes munkájával válhatott lehetségessé” – olvasható Debreczeni Dániel Lélekharangot bemutató levelében.

Az eseményen a történelmi egyházak képviselői megáldották, illetve megszentelték az alkotást.

A harangláb Litwin József iparművész alkotása, míg a harang Gombos Miklós harangöntő mester munkája.