
Miskolc önkormányzata tizenhatodik alkalommal csatlakozott az európai kezdeményezéshez, a Mobilitási Héthez, melynek segítségével évről-évre egyre több miskolci figyelmét tudják felhívni a közlekedés okozta környezeti, egészségi hatásokra, az ésszerű autóhasználatra, a közösségi és alternatív közlekedési eszközök előnyeire. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozata az idén az „Ésszerű közlekedés, hatékony gazdaság” gondolat köré szerveződik.
A városrészi mobilitási napok keretében, a Diósgyőri Mobilitási Napon, szeptember 19-én kettő és fél hat között Dél-Kiliánban, az Otthon Étterem melletti parkolóban, Szeptember 20-án kettő és négy óra között, az Avasi Mobilitási Napon, az Avastetői szabadidő parkban, Szeptember. 21-én, kettő és négy óra között, a Komlóstetői Mobilitási Napon, a Komlóstetői Általános Iskola udvarán várják a mozogni vágyókat.
A városrészi programokban egységesen lesznek,ügyességi közlekedési vetélkedők, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával, gördeszkával; Lesz Mozdulj velünk pontgyűjtő játék, lesznek kreatív foglakozások, labdajátékok, kooperációs játékok ejtőernyő segítségével; Lesz remetetenisz, tollas, mini golf; Kerékpáros turmix, KRESZ-társas, klímakerék, gólyalábak, mobilitás-totó KRESZmemori. Előzetes jelentkezés: factoryarena@gmail.com és a helyszíni információs standoknál.