Ugrás a tartalomra

Összefognak a miskolci kulturális intézmények a zene világnapján

Létrehozva
A zene világnapján három miskolci kulturális intézmény – a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Bartók Plusz Operafesztivál és a Filharmónia Kelet-Magyarország – közös produkcióban mutatja be Giuseppe Verdi: Reqiuem című művét.

A zene világnapjának „szülőatyja”, Yehudi Menuhin hegedűművész, karmester az első világnapon, 1975. október 1-jén így fogalmazott: „Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással. Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.”

Az ötletadó gondolat mentén, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Filharmónia Kelet-Magyarország együttműködésében, 2014-ben Carl Orff: Carmina Burana című műve hangzott el. A partnerséghez most a Bartók Plusz Operafesztivál is csatlakozott, így 2016-ban hármas koprodukcióban kerül a közönség elé Giuseppe Verdi monumentális gyászmiséje, a Requiem október 1-jén, a Miskolci Egyetem díszaulájában.

Az est szólistái a magyar operaélet elismert művészei – Fodor Beatrix (szoprán), Wiedemann Bernadett (mezzoszoprán), Bándi János (tenor), Cser Krisztián (basszus) –, a Bartók Plusz Operafesztivál előadásainak és a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyeinek rendszeres fellépői. Az előadásban közreműködik a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), vezényel Gál Tamás.