
Időszerű volt már a csere, mostanáig ugyanis ötven évesnél idősebb, elavult szekrényeik voltak a kicsiknek. Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Service Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, lokálpatriótaként feladatának tartja a miskolci oktatási intézmények támogatását. Eddig már egy millió forinttal segítettek. - A tavalyi évben a Mesemalom Bölcsőde számára tudtunk biztosítani fejlesztési forrásokat. A közelmúltban a speciális fejlesztési és nevelési igényű gyermekeket gondozó Éltes Mátyás Iskolát segítettük új eszközökhöz.

Most a Napsugár Bölcsődének segítettünk új szekrények beszerzésében, reméljük, hogy ezáltal a szülők és a gyermekek is komfortosabb körülmények között tudják igénybe venni a bölcsőde szolgáltatásait – nyilatkozta Zsiga Marcell.