A kövületek vizsgálatával kinyert információk arról tanúskodnak, hogy az aligátorok szinte ugyanolyan küllemmel bírnak, mint őseik nyolcmillió éve. Sőt a szerzők szerint 30 millió éve sem különbözött nagyon felépítésük a maitól.
A cápákat és egy maroknyi állatfajt leszámítva, nem túl sok olyan gerinces él manapság, amely az aligátorokhoz hasonlóan alig változott.
A mississippi aligátor túlélte a tengerszint ingadozásait és a klíma drasztikus változásait a délkeleti területeken az utóbbi nyolcmillió évben. A szerzők szerint egy kevésbé szívós állatfajt a változások valószínűleg kihalásra ítéltek volna.
A kutatás folyamán szemügyre vették egy Floridában fellelt ősi aligátor koponyáját, eredetileg úgy hitték, kihalt fajt képvisel. A vizsgálat viszont feltárta, hogy a kövület jellegzetességei valójában megegyeznek a modern mississippi aligátor koponyáján megfigyelhetőekkel.
Ezt követően tanulmányozták az ősi aligátorok és kihalt krokodilok – köztük a floridai partvidéket valamikor uraló és ötmillió éve eltűnt Gavialosuchus americanus - fogának összetételét is. Észak-Floridában mindkét csoport kövületeinek jelenléte azt sugallja, hogy sokáig egymás mellett éltek a floridai partvidéken.
Foguk elemzése alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a krokodil tengeri hüllő volt, amely az óceánban kereste zsákmányát, míg az aligátor általában a szárazon és édesvízben.
Annak ellenére, hogy a távoli múltban jól tűrték a klímaváltozásokat, a modern aligátorok manapság újabb fenyegető tényezővel, az emberrel néznek szemben. Például a korai 20. században kis híján kihalásukig vadászták őket.
Azóta speciális védelmi intézkedéseknek köszönhetően növelték egyedszámukat a természetben. Több élőhelyüket azonban jelenleg is pusztítja az emberek terjeszkedése. Mindez pedig növeli ember és állat találkozásának esélyét, ami mindkettőre nézve halálos lehet.
A kutatók eredményeiket két tanulmányban, a Journal of Herpetology és a Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology folyóiratban ismertették.