Ugrás a tartalomra

Üzenjünk Brüsszelnek? Miskolci és európai politikusok kvótáról és népszavazásról

Létrehozva
Sajóbábony sem kér a migránsokból. Közben az MSZP és a DK szerint a népszavazás a nagy átverés. Pelczné Gáll Ildikó, az Európa Parlament alelnöke szerint pedig az ellenzéki képviselők elfelejtették azt, amit unos-untalan ismételtek, vagyis, hogy nincs kötelező kvóta. Van kötelező kvóta, amit végre akarnak hajtani. Ezt pedig egyedül az Európa Tanácsnál lehet blokkolni – nyilatkozta Pelczné Gáll Ildikó.

migrans.jpg

Sajóbábony sem kér a migránsokból – mondta a település polgármestere a szerdai lakossági fórumon. Szilva István kijelentette: nem szeretné, ha helyi adókat vonnának el tőlük, és azt sem, hogy az önkormányzat üres ingatlanjaiból migránsszállás legyen. A településen található önkormányzati épületekkel ugyanis komoly terveik vannak – mondta Szilva István, Sajóbábony polgármestere. Hozzátette: egy esetleges betelepítés hatalmas veszélyt jelenthet, nem lehet tudni ugyanis, milyen terheket kellene vállalnia a településnek.

sajobabony_02.jpg

– Úgy látom, hogy elindultunk közel másfél-két éve egy olyan úton, ami jó irányba vezetheti a településünket, egyre több fejlesztés, beruházás valósul meg, egyre nagyobb mértékben tudjuk támogatni az itt élő embereket, itt különféle szociális támogatásra is gondolok, viszont ezek az eredmények veszélybe kerülhetnek egy esetleges sikertelen népszavazással – mondta Szilva István polgármester Sajóbábonyban.

selmeczi.png

- A népszavazás nemzeti ügy, hihetetlenül nagy a tétje. Nem a pártokról szól, hanem a családjainkról szól, és arról szól, hogy akár 10-20 év múlva többségben vagy kisebbségben leszünk-e itt Magyarországon, mi magyarok, mi keresztények – mondta Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő a fórumon. Ne kockáztassunk!  Gondoljunk magunkra, családunkra és a hazánkra! Üzenjük Brüsszelnek, hogy Magyarország sorsáról mi, magyarok döntünk - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella.

sajobabony_01.jpg

A népszavazáson való részvételre buzdított Sebestyén László, a Fidesz miskolci elnöke is.

– Hazánk hosszú távú jövője a tét. Október 2-án legyen idejük, szánják rá azt a kis időt, menjenek el a népszavazásra az urnákhoz, és legjobb belátásuk szerint válasszanak – mondta a fórumon Sebestyén László, a Fidesz miskolci elnöke.

A népszavazás a nagy átverés – jelentette ki közös sajtótájékoztatóján az MSZP és a DK. Simon Gábor szerint a népszavazással a valós problémákról akarják elterelni a figyelmet. Kijelentette: Európában nincs olyan vezető politikus, aki azt mondaná, hogy kötelező betelepítési kvótáról lenne szó, így szerinte a jövő heti népszavazás értelmetlen. 

dk_mszp.jpg

A Demokratikus Koalíció képviselője szerint pedig Orbán Viktor belpolitikát csinált az ügyből és ki akarják vezetni az országot az Európai Unióból.

– Ha a kérdést úgy tették volna fel és ez az igazi kérdés, hogy a magyar lakosság számára, a Magyar Köztársaság polgárai számára, hogy akar-e a megváltozott körülmények ellenére is az Európai Unióhoz tartozni, az Európai Unióban élni. Erre igen a válasz, azonban Orbánéknak erre nem a válaszuk, hiszen minden megnyilatkozásuk ezt sugallja – mondta Tompa Sándor önkormányzati képviselő. (Demokratikus Koalíció)

pelczne.jpg

Az ellenzéki képviselők elfelejtették azt, amit unos-untalan ismételtek, vagyis, hogy nincs kötelező kvóta – mondta a Miskolc Televíziónak az Európai Parlament alelnöke. Pelczné Gáll Ildikó hozzátette, most már kiderült, hogy nem tartható ez az álláspont, van kötelező kvóta, amit végre akarnak hajtani. Ezt pedig egyedül az Európa Tanácsnál lehet blokkolni. Ehhez kell a népszavazás. Az Európa Parlament alelnöke azt is mondta: Ha a szocialista és DK-képviselők egy kicsit is figyelnének arra, hogy mi történik az Európai Parlamentben, akkor nem beszélnének arról, hogy a népszavazás okafogyott. 

– Semmi nem változott az égadta világon. Egy olyan bizottság szeretne magának felhatalmazást adni, mégpedig egy állandó felhatalmazást, amelyik arról szól, hogy felső határ nélkül bármikor, bárhová, bármennyi embert el tudna küldeni, hogy oda telepedjen le, és az illető ország szociális ellátórendszerének kellene viselnie ennek minden terhét – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Pelczné Gáll Ildikó, az Európa Parlament alelnöke.