Ugrás a tartalomra

Elkezdődik a debreceni salakmotor-stadion felújítása

Létrehozva
A főépület rekonstrukciójával még idén elkezdődik a debreceni Gázvezeték utcai salakmotor-stadion felújítása - jelentette be az egyesület alelnöke a Debrecen Speedway SE szombati sajtótájékoztatóján.

Vári Attila hangsúlyozta: az egyesület hosszú távú felújítási programot dolgozott ki az 1970-es évek közepén átadott, mára meglehetősen leromlott állapotú létesítmény rekonstrukciójára. A beruházás első ütemében a főépület felújítását végzik el: többek között akadálymentes mosdót, gyermekfoglalkoztató helyiséget és pelenkázót alakítanak ki - mondta, hozzátéve, hogy a munkálatok várhatóan egy hónap múlva kezdődhetnek. A megújult főépület átadását jövő év május elsejére tervezik, a második ütemben a főépület mellé új, fedett lelátót építenek majd.

Az első ütemben megvalósuló beruházáshoz szükséges ötmillió forintot a salakmotor-stadion tulajdonosa, Debrecen önkormányzata biztosítja - mondta Barcsa Lajos alpolgármester. Kiemelte: az önkormányzat célja, hogy a salakmotorsportnak a városban ne csak jelene, hanem jövője is legyen, ezért a jövő évi költségvetésben is lesz forrás a további fejlesztéshez. A létesítményben jelenleg a szolgáltatás nem európai színvonalú, és ahhoz, hogy minél többen, családok is kilátogassanak egy-egy versenyre, fokozatosan a teljes stadiont fel kell újítani - tette hozzá.