
A szakértő szerint a robbanás környezetében keletkezett elváltozások, károk, a kirakatüveg környékének sérülése, a fal maradványa egyértelműen nagyobb mennyiségű robbanóanyag robbanására utal.
Arra a felvetésre, hogy a robbanás környékén talált szegek miatt elképzelhetőnek tartja-e, hogy csőbomba robbant, a szakértő kifejtette: a csőbomba sokkal kisebb károkat okoz, "és láthatóan nem csőbomba, hanem más, házi készítésű szerkezet robbant fel". Mint mondta, a csőbombában kevesebb a robbanóanyag.

A szakértő az esetről eddig közölt felvételek alapján azt valószínűsíti, hogy a kirakat előtt volt elhelyezve a szerkezet, ami felrobbant.
Az ismeretlen eredetű robbanás szombaton 22 óra 30 perc körül történt a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségnél. A robbanás következtében a Budapesti Rendőr-főkapitányság két gyalogos járőre megsérült, mindkettőjüket kórházba szállították. A robbanás körzetét lezárták és szakértők bevonásával megkezdték a helyszíni szemlét, tanúkutatást, adatgyűjtést. A rendőrség felhívást is közzétett közzé arról, hogy várja a robbanás szemtanúinak jelentkezését.

A rendőrség az MTI érdeklődésére vasárnap arról tájékoztatott, a nyomozás érdekeire tekintettel kizárólag a robbanásról hajnalban kiadott közleményüket és a tanúkutatásról szóló felhívásukat kívánják közölni, így nem erősítették meg a szemtanúk állítását sem, hogy a két sérült rendőr egyike nő.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke összehívta a testület ülését hétfőre.
Molnár Zsolt az MTI-hez vasárnap közleményt is eljuttatott, ebben azt írta, a szombat esti ismeretlen eredetű robbanás kivizsgálása a rendőrség kötelessége csakúgy, mint a tényekre szorítkozó, tárgyszerű tájékoztatás.

A civil kontroll biztosítása pedig a nemzetbiztonsági bizottság kötelessége, ezért a vizsgálat eredményéről, a robbanás lehetséges okairól részletes beszámolót vár a hatóságoktól hétfő reggeli ülésén - írta. A bizottságot hétfő reggel 8 órára hívta össze az elnök.
Molnár Zsolt hozzátette: az ügyben csak tárgyszerű tájékoztatásnak van helye, "találgatásokra, spekulációkra, híresztelésekre alapozva nincs helye félelemkeltésnek", ez pedig - mint írta - minden közéleti szereplő és véleményformáló közös felelőssége.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke közleményében mielőbbi felépülést kívánt a robbanásban megsérült rendőröknek.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint a legfontosabb, hogy a budapesti Teréz körúti robbanás utáni nyomozás sikeres legyen, ezért mindenkitől felelősségteljes magatartást kér.
Tuzson Bence vasárnap az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, szintén fontos, hogy amennyiben voltak tettesek, kézre kerüljenek.
Az államtitkár hozzátette, várhatóan estére a rendőrség már annyi információ birtokában lesz, hogy részletes tájékoztatást tud adni a történtekről.