Ugrás a tartalomra

Zavarták már ki bárból bombariadó miatt?

Létrehozva
Miskolcon egy ismert szórakozóhelyen többször is kénytelenek voltak ezt megtenni a rendőrök tavaly június és november között. A bombával fenyegetőzőt most elkapták. A vádlott tagad.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség közveszéllyel fenyegetés miatt vádat emelt egy 45 éves miskolci férfival szemben, aki azzal „szórakozott”, hogy a 112-es segélyhívó számon négyszer is bejelentést tett, azt állítva, hogy egy ismert miskolci szórakozóhely fel fog robbanni és annak törzsvendégei közül sokan meghalnak.

– A vádlott különösen ügyelt – mint utóbb kiderült, hiába – arra, hogy személye ne legyen azonosítható, ugyanis minden esetben Miskolc egyik sűrűn lakott, jelentős forgalmú városrészében lévő nyilvános telefonfülkékből kezdeményezte a hívásokat – írta sajtóközleményében Miskolci László főügyész. – A valótlan bejelentések alapján a rendőrség kiürítette és átvizsgálta az érintett bárt, azonban robbanóanyagot vagy robbanószerkezetet nem találtak. A büntetőeljárás során ezidáig nem derült fény arra, hogy a férfi miért követte el tették, ami a rendőrségnek felesleges munkát és költségeket, míg a bár tulajdonosának és vendégeinek komoly kellemetlenséget okozott.

Kihallgatása során tagadta a bűncselekmény elkövetését a büntetlen előéletű férfi. Ha bebizonyosodik, hogy ő fenyegetőzött, akár három évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.