A közvetlen költségvetési támogatásokat biztosító szerződést Neven Mimica nemzetközi együttműködésért és fejlesztésért felelős uniós biztos és Eklil Ahmad Hakimi afgán pénzügyminiszter írta alá a kedden kezdődött, kétnapos EU-Afganisztán konferencián Brüsszelben. A ceremónián Asraf Gáni afgán elnök is jelen volt.
Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az „államépítési szerződés” keretében rendszeresen értékelni fogják az előrehaladást, és annak függvényében utalják át a tervezett összegeket.
– A keddi aláírás fontos előrelépés az Európai Unió és az afgán kormány közti fejlesztési partnerségben. Az EU elkötelezett a segélyezés hatékonyabbá tétele mellett a bizalmunk jeleként, hogy az afgán fél teljesíti a reformprogramját - közölte Neven Mimica.
Eklil Ahmad Hakimi pedig „hatékony mechanizmusnak” nevezte a szerződést, amely lehetővé fogja tenni, hogy a kabuli kormány végrehajtsa a szükséges fejlesztéseket a lakosság életkörülményeinek javítása céljából.
Az EU-Afganisztán konferencia második napján az uniós tagországok külügyminiszterei mellett Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Asraf Gáni afgán államfő, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is részt vesz.