Ugrás a tartalomra

Ez a típus lett idén Az Év Autója

Létrehozva
A Genfi Autószalon felvezetéseként hétfőn délután kihirdették, 2017-ben melyik autó kapja meg Az Év Autója címet.

Sokan várták már a március elejét, hagyományosan ugyanis ekkor tartják a világ egyik legnagyobb autóipari eseményét, a Genfi Autószalont. A gyártók egy picit jobban is izgulhatnak ilyenkor, hiszen az első napon jelentik meg, melyik autó kapja meg Az Év Autója elismerést.

Ahogy minden évben, úgy idén is hét kocsi került a végső finalisták közé: az Alfa Romeo Giulia, a Citroen C3, a Mercedes E-osztály, a Nissan Micra, a Peugeot 3008, a Toyota C-HR, valamint a Volvo S90/V90.

ev_autoja_2017.jpg

A verseny ezúttal is szoros volt, a pontok alapján azonban a bírák végül a Peugeot 3008-at hozták ki idén győztesnek.

peugeot_3008_galerie-9-1.81347.17.jpg

A franciák autója 319 pontot kapott, míg a második helyen az Alfa Romeo Giulia lett, 296 ponttal. A harmadik helyre a Mercedes E-osztály került, a németek 197 pontot zsebeltek be.