
Miskolcon minden kulturális rendezvényt három szempont alapján igyekeznek megszervezni - hangsúlyozta Kiss János alpolgármester a Borsodi Fonó szerdai, beharangozó sajtótájékoztatóján. – Legyen sokszínű és minőségi, legyen progresszív és végül, de nem utolsósorban legyen mindenki számára elérhető.
Mint azt az alpolgármester elmondta, minden nagyvárosnak megvannak a maga hagyományai, amiket tiszteletben kell tartani. – Ettől függetlenül azonban nagyon fontos az, hogy a napi aktualitásoknak és változó világnak is megfeleljen egy rendezvény, ezért mindig szükséges az újítás. Nagyon fontos szempont az elérhetőség, vagyis hogy mind gazdasági, mind pedig földrajzi értelemben elérhetőek legyenek a város által kínált rendezvények. Ezért próbálunk meg például a város több pontján is szervezni programokat - hangoztatta Kiss János.

Az idei Borsodi Fonóra is eljön a Csík zenekar. A szerdai sajtótájékoztatón az együttes hegedűse, Szabó Attila visszaemlékezett a korábbi Fonók színpadi fellépéseire. – Nagyon szeretünk Miskolcon zenélni, mert szinte tapintható az itteni közönség szeretete. Alig tudunk lejönni a színpadról a koncertjeink után, hiszen háromszor, sőt van, hogy négyszer is visszatapsolnak minket - mondta. A zenész szerint a Borsodi Fonó egy nagyon érdekes fesztivál. – Ha valaki leül egy egész napra a közönség soraiba, igazi ízelítőt kaphat a magyar zenei élet színpompás világából, megjelennek a hangszeres zene különböző stílusai.

A Csík zenekar miskolci fellépésére a tehetséges fiatalokból álló Sarjú Bandát hozza magával. A Csík koncepciója beleillik a szervező Miskolci Kulturális Központ elképzeléseibe – erről Novák Irén ügyvezető szólt a sajtótájékoztatón. Kiemelte, nagyon fontos számukra, hogy lehetőséget adjanak ifjú, feltörekvő tehetségeknek. Mellettük természetesen számos, országosan ismert, népszerű előadó is jelen lesz, így például a Kerekes Band, Lajkó Félix, Sena és az Anna and the Barbies. Fellépnek helyi formációk is, például a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, az Avas Néptánc Együttes, a Csender zenekar, az Agyagbanda és a Számadó zenekar.

A sajtótájékoztatón szóltak a gyerekprogramokról is, melyek között szerepel cirkuszi sátor, családi játszóház és népi játszótér is. A látogatók a népi kismesterségeket a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület jóvoltából ismerhetik meg. Érdemes lesz kipróbálni a gasztronómiát is, és új programelemként mutatkozik be a fényfestés, amit sötétedéstől lehet majd megcsodálni a háromnapos rendezvényen.
A Kerekes Band nyitja az első napot június 3-án, szombaton. Ők este fél 6-kor lépnek színpadra.
Őket követi az „ördög hegedűse”, Lajkó Félix népzenész, aki barátaival lép színpadra, a Muzsikás együttes tagjaival, valamint Tintér Gabriella és Csizmadia Anna énekesekkel este 7 órakor.
Az estét a fesztivál elmaradhatatlan fellépője, a Csík zenekar koronázza meg este fél 9-es koncertkezdéssel.
A fesztivál második napján, vasárnap fellép a nemrég szólókarrierbe kezdett Sena, este 7 órától.
Őt követi az extravagáns énekesnő, Pásztor Anna és csapata vasárnap este 9-től.
A Tintaló Cirkusz három napon keresztül vendégeskedik a Borsodi Fonón. Emellett népi játszótér és családi játszóház várja a gyerekeket. A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjai a hagyományos kézműves mesterség fortélyaiba avatják be az érdeklődőket. A bátrabbak beállhatnak a táncházba is, ahol a Csender zenekar, az Agyagbanda és a Számadó zenekar húzza majd a talpalávalót.
A fesztivál visszatérő vendége, Miskolc büszkesége, a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, akik mondhatni már házigazdái a programnak. De itt lesz a több mint hatvan éve működő Avas Néptánc Együttes is.
A „Bor utcában” Bükkaljai borászok mutatkoznak be.
Az estéket fényfestés teszi majd felejthetetlenné.