
Nyitott körülmények között teszi lehetővé a kisbabáknak a gondozását az új inkubátor. Ezt kapta szerdán a GYEK a Mosolyért Közhasznú Egyesülettől. Puha meleg környezetet, és biztonságot nyújt a babának. Az édesanya is könnyebben kapcsolatba kerülhet a picivel. A hagyományos inkubátorban ez nem lehetséges és onnan kikerülve a piciknek a külvilág levegőjét is szokniuk kell.
– Itt viszont már a környezeti levegővel is kapcsolatba kerül, és a szervezete tud alkalmazkodni ahhoz, hogy a későbbiekben már majd kikerülhessen sima kiságyba és akkor onnan pedig már haza – mondta Szűcs Ildikó, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Koraszülött-Újszülött Osztályának osztályvezető főorvosa. – Ez tehát egy köztes lépcsőfokot tesz lehetővé. Emellett pedig az anyuka folyamatosan ott tud lenni a kisbaba mellett.

Az adományt a régió vállalkozóitól gyűjtötte az egyesület, már ötödik alkalommal.
– Az elszámolás igen pontos és precíz – mondta Nagy István, az Országos Egyesület a Mosolyért Közhasznú Egyesület elnöke. – Ez azt jelenti, hogy onnantól kezdve, hogy a doktornő megmondja, hogy milyen műszerre lenne szükség, fölvesszük a kapcsolatot a támogatókkal, majd megkeressük és tájékoztatjuk őket e-mailben vagy telefonon. Ezután a támogató saját pénztárcájának mérlegelése után eldönti, hogy mennyit és hogyan szeretne hozzájárulni ennek a műszernek a beszerzéséhez.

Az egyesület huszonkét kórházzal áll kapcsolatban. A szervezet, mielőtt támogat, azt is megkérdezi, hogy ki mennyire elégedett az ellátással.
– Az egyesületnek a vezetője elmondta, hogy az országban a második legjobbnak itélik az itt gyógyuló beteg gyermekeknek a szülei a mi munkánkat, azt az ápolást, azt a gondozást, azt az orvosi ellátást, ami a gyermekegészségügyi központban zajlik – hangsúlyozta Barkai László intézetvezető.

Az átadott nyitott inkubátor évente csaknem ötven koraszülött ellátására lesz alkalmas.