
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség 2016. évi beszámoló taggyűlését a Miskolc Város Rendőrkapitányságának nagytermében rendezték meg szombat délelőtt.
Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke beszámolójában elmondta, hogy a 2016-ban megfogalmazott célokat teljesítették a megyében működő polgárőr egyesületek. Az eltelt 25 év során bebizonyosodott, hogy a polgárőrség a közösség bizalmát, és elfogadottságát megőrizve, a közös értékek és érdekek mentén, a fenntartható közbiztonság megteremtéséért hozzájárulva, olyan félelem nélküli társadalom eljöveteléért tevékenykedik, amelyben az egyes emberek és családjaik békében, biztonságban élnek. Az elmúlt évben kiterjesztésre került az a biztonság program, melyben a polgárőrök önkénes szolgálatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a bűncselekmények száma jelentősen csökkenjen, és hogy a lakosság szubjektív biztonságérzete javuljon.
A bűnmegelőzési tevékenység során tavaly több mint 1,1 millió órában teljesítettek szolgálatot a polgárőrök a megyében. Az önállóan teljesített polgárőr szolgálati órák száma meghaladta a 920 ezret, ebből közterületi szolgálat 560 ezer óra, külterületi szolgálat pedig mintegy 356 ezer, lovas polgárőr szolgálat 3662 óra volt.
A polgárőrök a szolgálatuk során 276 elfogásban működtek közre, tettenérés 338 esetben, segítségnyújtás 1201-szer történt. A 2016-os évben 15201 bejelentést tettek a rendőrség, a környezetvédelem és az önkormányzatok felé. A megyében jelenleg 216 polgárőr egyesület működik 5072 fővel.

A tavalyi év elvégzett feladatairól és gazdálkodásáról Csóra György elnök számolt be, aki szót ejtett az idei munkákról és költségvetésről is.

Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke, kiemelte, a megye közrendje, közbiztonsága, országos összehasonlításban a legjobbak közé tartozik. Ebben a rendőrség, egyre javuló szakszerű munkája mellett a polgárőrség munkája is szerepet játszik.
Bogyay Ferenc r. ezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője a szoros stratégiai együttműködés fontosságát fejtette ki hozzászólásában. Rámutatott, nem sok olyen civil szerveződés van, amely ilyen magas létszámmal bír. Beszédében kitért a családokkal való foglalkozásra, azon belül is a gyermekek nevelésére, a gyermekekkel való törődésre.
– Az elért eredményekre büszkék lehetünk, de nem szabad elégedettnek lennünk. Keresnünk kell azokat az új lehetőségeket, amik mentén még tovább tudjuk javítani a helyzetet – fogalmazott.
Az eseményen jutalmakat, kitüntetéseket is átadtak. Mások mellett elismerésben részesült Szakos István, a Miskolc Avas PE elnöke, a megyei polgárőr-szövetség alelnöke, akit a polgárőr mozgalomban végzett eredményes munkája alapján talált kitüntetésre érdemesnek az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége.

Polgárőr Érdemkereszt Ezüst fokozat kitüntetést vehetett át mások mellett Hudák Andrea tü. Alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője.
A megyei polgárőr szövetség elnöksége Kiemelkedő Polgárőr Tevékenységért plakett kitüntetésben részesítette mások mellett Kovács Krisztiánt, a Miskolc Győri kapu PE elnökét, Pisák Sándort, a Miskolc Bűnmegelőzési Centrum PE tagját.