A mentőket a gyanúsított értesítette, azonban a sértett sérülése olyan súlyos volt, hogy az életét nem tudták megmenteni.
Emberölés bűntette miatt folyik a büntetőeljárás, mely bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, így a bíróság szerint a kiszabható büntetés mértékére figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a hatóság elől megszökne, elrejtőzne.
Mivel pedig a cselekménynek egy szemtanúja volt, a gyanúsított édesanyja, így megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanút befolyásolná, illetve veszélyeztetné a bizonyítást. Mindezek alapján a bíróság a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését tartotta indokoltnak.
A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.