Ugrás a tartalomra

Megtámadtak a migránsok egy magyar diákokat szállító buszt

Létrehozva
Kövekkel és téglákkal dobálták meg a migránsok hétfőn hajnalban a kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola járművét Franciországban, útban a calais-i komp felé.

Az M1 hétfő esti Híradójának beszámolója szerint a magyar diákok és tanárok kisbuszát hajnalban támadtak meg bevándorlók Calaisnál.

A kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata egy szakmai versenyre tartott Londonba, amikor az észak-francia város közelében kövekkel és betondarabokkal dobálták meg őket a migránsok.

calais1.png

Mészáros Károly csapatvezető oktató a híradóban elmondta: a Nagy-Britanniába tartó komp kikötőjébe tartottak éppen az autóúton, amikor azt vették észre, hogy betonoszlopokból és -törmelékből valakik torlaszt építettek az úton. Az út mellett "fekete emberkék" ugrottak elő, és vélhetőleg meg akarták őket állítani.

"Átmentünk a törmeléken és utána már csak azt hallottuk, hogy durrog a kocsinak az oldala" és az autónak a baloldalát és a jobb hátsó üvegét betondarabokkal egyszerűen betörték - mondta.

A csapat az eset után úgy tervezi, hazafelé már egy másik útvonalon jön. A Híradóban elhangzott: kamionosok egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy ha tehetik, elkerülik a kikötővárost, mert a dzsungelnek hívott sátortábort ugyan megszüntették Calais-nál, az onnan kitelepített bevándorlók azonban a környéken maradtak, és mindent megpróbálnak hogy átjussanak a csatornaalagúton az Egyesült Királyságba.

calais.jpg

A magyar nagykövetség segítséget ajánlott a kisbusz utasainak, akik járművét hétfő hajnalban megdobálták a franciaországi Calais-nál – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.

A KKM közölte: a magyar kisbusz vezetője azt a tájékoztatást adta, hogy az autópályáról letérve a calais-i kompkikötő felé tartottak, amikor – az út közepére állított betonakadály kikerülésekor – 8-10 sötét bőrű férfi rohant a jármű felé, majd megdobálta azt. A kocsi hátsó üvege betört, de senki nem sérült meg; a kompra felhajtáskor az esetet jelezték a határőröknek.