Ugrás a tartalomra

Szárnyal a lakásépítés vidéken – Miskolcon drágábbak a lakások, mint Debrecenben

Létrehozva
Új időszak indul a második félévben az új lakások piacán. Megkezdődik ugyanis az elmúlt 1-2 évben – a fejlesztések első hullámában – elindított beruházások során megépült lakások átadása. Miskolcon több mint 20 százalékkal nőtt az új lakások átlagos négyzetméterára.

Egyre nagyobb számban jelennek meg majd az új lakások a következő időszakban, mivel a lakásépítési kedv jelentősen emelkedett: az első negyedévben országszerte 2879 új lakóépület építésére adtak ki engedélyt, ami 48 százalékos növekedést jelentett éves szinten – írja a Profit7.

Bár a főváros ad otthont a társasház-fejlesztések többségének, vidéken is jelentősen emelkedett a lakásépítési kedv: 2057 lakás építésére adtak engedélyt, ami 59 százalékos bővülésnek felel meg.

Fontos azonban, hogy a vidéki lakásépítések egy része nem társasház-fejlesztés, hanem családiház-építést takar. Ezt mutatja, hogy a magánszemélyek által épített lakások aránya a korábbi 49-ről 58 százalékra nőtt. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a vidéki lakásépítési kedv megugrása kiegyensúlyozottabb piacot vetít előre.

Továbbra is jelentősek a különbségek az új lakások árában. Május közepén a lakopark.ingatlan.com adatai szerint Budapesten az új lakások és lakóházak átlagos négyzetméterára 657 ezer forint volt. Több vidéki nagyvárosban is nőnek az árak, igaz eltérő mértékben. Kecskeméten például 400 ezerért, Győrben 360 ezerért, Miskolcon 327 ezerért, Debrecenben 302 ezerért, Szolnokon pedig 298 ezerért kínálták az új lakások négyzetméterét – mondta Balogh László. Hozzátette, a fővárosban 14-15 százalékkal nőttek az árak tavaly májushoz képest, Miskolcon több mint 20 százalékkal nőtt az új lakások átlagos négyzetméterára, Debrecenben azonban mindössze 3 százalékos volt a drágulás.

Bár a lakásépítési engedélyek száma nő, Balogh László felhívta a figyelmet arra, hogy nem lesz minden engedélyből ténylegesen lakás. A szakember szerint azonban fontos az is, hogy az újlakás-átadások száma a következő 1-2 évben várhatóan növekedni fog, de előfordulhatnak csúszások: az építőiparban kialakult munkaerőhiány miatt ugyanis a kivitelezésben lehetnek fennakadások.