
Egy érintés, egy gombnyomás és máris kiderül, milyen színe van a pólónak. A színfelismerő készülék nagy segítség egy látássérültnek.
– Például hogyha mosok, akkor csak egyszerűen rátartom a színfelismerőt és az bemondja a színeket – mondta Csengeri István.

Az asztalokon kizárólag olyan eszközök voltak, amik a látássérültek mindennapjait segítik. Az érdeklődés azért volt nagy, mert az eszközök többségéhez Miskolcon nem lehet hozzájutni.
– Mi egész évben ezt a szolgáltatást nyújtjuk, hogy amikor megyünk Budapestre egy-egy rendezvényre, akkor az összegyűjtött igények alapján el szoktuk hozni az egyesületi tagjainknak a segédeszközöket – mondta Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesületének elnöke.

Az eszközökkel egy olyan segítő is érkezett, aki a látássérültek szerint a legnagyobb kincs – egy négylábú. Natasa minden akadályt jelez a kiképzőjének. Legyen szó lépcsőről, egy padkáról, vagy akár egy szűkebb járdaszakaszról. A zsömle színű labrador másfél éves, hamarosan készen áll majd arra, hogy látássérült gazdáját segítse.
– Körülbelül még egy másfél hónapra van szüksége – mondta Rózsa Katalin vakvezető kutyakiképző. – Neki már megvan a gazdijelöltje, aki nagyon várja őt. Én nagyon nagy reményeket fektetek belé, mert nagyon ügyes.

Az országos szövetség vakvezető kutyaiskolájában évente körülbelül tíz kutyát képeznek ki. A szövetség szakmai vezetője, Angyal Gábor azt mondta, a legutóbbi népszámlálásból az derült ki, hogy nyolcvannyolcezren vallják magukat látássérültnek az országban. – Akik látássérültségük okán valamilyen szociális ellátásban részesülnek, azok negyvenháromezer-ötszázan vannak, és az országos szövetség a tagegyesületein keresztül több mint tizenháromezer személlyel tud kapcsolatot tartani.

Az országos szövetség minden megyeszékhelyre ellátogat, hogy a látássérültek könnyebben hozzájuthassanak a segédeszközökhöz és információt kapjanak a vakvezető kutyákról.