Ugrás a tartalomra

Korszerű berendezések a megyei bíróságok biztonságáért

Létrehozva
A bírósági épületek, a bíróságokon dolgozó alkalmazottak és az ügyfelek biztonságának erősítése érdekében 2012-ben kezdődött és napjainkban zárult le a bíróságokat érintő, úgynevezett „Biztonságnövelő Projekt”.

A Miskolci Törvényszéknek, a Miskolci Járásbíróságnak és a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak helyet adó épületegyüttesben, naponta mintegy 600 személy átvizsgálása történik meg. Ezt növelheti a több, akár 300 vádlottas ügyek tárgyalása, vagyis naponta akár 1000 főre is nőhet az átvizsgált személyek száma. 

birosag.jpg

A beléptetések során, a bíróságokra érkező ügyfelektől naponta vesznek el közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket - kést, ollót, pengét, csavarhúzót, gázsprayt, és hasonló eszközöket. Ritkábban találtak már náluk gázpisztolyt, sokkolót, viperát is. 2012-2016-ig volt három bombafenyegetés, egy rongálás, két bírót ért fenyegetés, egy alkalommal pedig gyanús fehér por miatt indult eljárás.  

Nélkülözhetetlen tehát, hogy a bíróságokon rendelkezésre álljanak a be- és kiléptetés megfelelő, biztonságos eszközei, ezért az Országos Bírósági Hivatal a Svájci-Magyar Együttműködési Program támogatásával a bírósági épületekben 104 fémdetektoros kaput és 45 röntgensugaras csomagátvizsgáló berendezést helyezett el. A Miskolci Törvényszéken és az illetékessége alá tartozó járásbíróságokon, a program során új, korszerű biztonsági átvizsgáló berendezéseket szereztek be, fémdetektoros kapukat, kézi átvizsgáló berendezéseket, valamint tárgyalótermi- és irodai munkaállomásokat telepítettek 2015-ben. Ezek a berendezések nagyban segítik a bírósági épületek, a bíróságokra belépő személyek fizikai biztonságát, az informatikai berendezések megkönnyítik a dolgozók munkáját, elősegítik a külső informatikai támadásokkal szembeni védelmet.

birosag1.jpg

A projekt lezárásaként május 25-én látogatást tett a törvényszéken Peter Burkhard, Svájc magyarországi nagykövete, Max Schnellman, a Svájci Hozzájárulás Program Hivatalának vezetője, és további négy vendég a Svájci Hozzájárulás Program Hivatalától, valamint a Széchenyi Programirodától.