A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Tarcalon, csütörtökön hatodszor rendezett balesethelyszínelői versenyt. A rendezvényt Pitkó László r. alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője nyitotta meg.

A rendőrszakmai megmérettetésen a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának autópálya alosztálya, továbbá a rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti osztályai kétfős csapatokkal vettek részt.
A verseny célja volt többek között a balesethelyszínelők szakmai tudásának elmélyítése, a munka presztízsének emelése és hozzájárulás egy hosszú távú minőségi fejlődéshez. De cél volt a tevékenységet végző rendőrök számára magas szintű szakmai megmérettetés lehetőségének megteremtése, a szakterület fontosságának hangsúlyozása, az egységes gondolkodás elvének megalapozása, a polgárok jogbiztonságának szavatolása a közlekedési balesetek miatti jelentős – erkölcsi és anyagi – érdeksérelmek, valamint jogviták tisztázásán keresztül.

A verseny KRESZ és szakmai elméleti tesztlap, valamint helyszínelési gyakorlatok és vezetéstechnikai feladatok teljesítéséből állt.
A megmérettetést külön csapat és egyéni összetett kategóriában rendezték meg, összesen 24 versenyző részvételével.

Végeredmény:
Egyéni összetett kategória:
I. Szopkó Tibor c. r. főtörzszászlós (Kazincbarcikai Rendőrkapitányság)
II. Tóth Csaba r. főtörzszászlós (Szerencsi Rendőrkapitányság)
III. Németh Zoltán c. r. főtörzszászlós (Kazincbarcikai Rendőrkapitányság)
Csapat kategória:
I. Kazincbarcikai Rendőrkapitányság (Németh Zoltán c. r. főtörzszászlós – Szopkó Tibor c. r. főtörzszászlós)
II. Szerencsi Rendőrkapitányság (Tóth Csaba r. főtörzszászlós – Béki Tamás r. főtörzsőrmester)
III. Miskolci Rendőrkapitányság II. csapata (Idesz Róbert r. hadnagy – Murányi János r. őrmester)
Különdíjak:
Legjobb elmélet: Tóth Csaba r. főtörzszászlós (Szerencsi Rendőrkapitányság)
Legjobb gyakorlat: Vajas Norbert c. r. zászlós (Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság)
Az országos döntőn Borsod-Abaúj-Zemplén megyét az egyéni kategória első két helyezettje képviseli majd.